Tanfolyami jelentkezés

Google Plus

Facebook

A reiki története és irányzatai

Usui senseiMikao Usui (mikao uszui), a reiki „alapítója” 1865. augusztus 15-én született. Történelmet, orvoslástant, vallást, pszichológiát és egy shinsen jutsu (sinszen dzsucu) nevű harcművészetet tanult, ami magában foglalt hagyományos keleti gyógyászatot és intenzív meditációs képzést is.

1922 májusában a megvilágosodást keresve a Kurama hegyen ráébredt, hogy az egész világegyetem benne él és rajta keresztül gyógyítani is tud. Ezt a képességet nevezte el reikinek.

Usui mesternek nem csak kiemelkedő gyógyító ereje volt, hanem rendelkezett azzal a képességgel, hogy másokkal is meg tudta ezt osztani. Rendszeresen gyakorolta a reiki gyógyítást és széles körben tanította is a módszert, ami egyfajta belső tapasztalásokra épülő meditációs technika is egyben.

1926. március 9-én bekövetkezett haláláig több, mint 2000 embert vezetett a Reiki útjára.


USUI SHIKI RYOHO REIKI (uszui siki rjóhó reiki)

A Reiki nyugati ága

Chujiro Hayashi (csudzsiró hajasi) (1879 – 1941), egy nyugalmazott tengerésztiszt, valószínűleg Usui mester utolsó olyan tanítványa volt, aki mesterfokozatot szerzett nála, majd Tokióban egy kis reiki-klinikán alkalmazta a kezeléseket. Egy japán származású asszony, Hawayo Takata (havajó takata) (1900 – 1980), súlyos betegségből gyógyult ezen a klinikán. Ez olyan mélyen érintette, hogy egy évig dolgozott a klinikán Hayashi mester tanítványaként, majd hazatért az Egyesült Államokba. Majd Hayashi amerikai útján mester fokozatot szerzett. Takata asszony sokáig a kezelésekre, a gyógyításra összpontosított és csak a halála előtti néhány évben gondolt a tudás továbbadására. 22 mestert képzett, akik népszerűvé tették a reikit nyugaton, így jutott el Európába is. Az 1980-as évek végén a reiki nyugati ága visszakerült Japánba, ahol széles körben elterjedt.


USUI REIKI RYOHO GAKKAI (uszui reiki rjóhó gakkaj)

Tradicionális japán szövetség

Nyugaton sokáig úgy tudták, hogy Japánban „nem maradt reiki mester”, sőt Japánban sem volt köztudott. Hiroshi Doi (hirosi doj) sensei is sokáig meg volt győződve erről. A legújabb kutatások szerint Usui mester 1922-ben alapította meg a Reiki Ryoho szövetséget, ami a mai napig is működik Usui Reiki Ryoho Gakkai néven. A szövetség vezetői napjainkig:

• Az első vezető – Mikao Usui (1865-1926)

• A második vezető – Jusaburo Ushida (1865-1935)

• A harmadik vezető – Kanichi Taketomi (1878-1960)

• A negyedik vezető – Yoshiharu Watanabe

• Az ötödik vezető – Hoichi Wanami (1883-1975)

• A hatodik vezető – Kimiko Koyama (1906-1999)

• A hetedik (jelenlegi) vezető – Masayoshi Kondoh

Érdekelhet még:

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!