Gendai Reiki-ho Székesfehérvár

Az első dolog, amit meg kell értened, hogy mi az ego.

Megszületik egy gyermek, anélkül hogy bármit is tudna saját magáról. És amikor egy gyermek megszületik, az első dolog, amit megismer, az nem önmaga; az első dolog, amit megismer, az a másik. Ez természetes, mert a szem a körülötte lévő dolgokat látja, a kéz másokat érint, a fül másokat hallgat, a nyelv ételt ízlel, és az orr a körülötte lévő dolgokat szagolja. Az érzékszervek mind kifelé irányulnak.

Ez a születés

A születés azt jelenti, hogy belépsz ebbe a világba, a külső világba. Így, amikor egy gyermek megszületik, ebbe a világba születik bele. Kinyitja a szemét, és másokat lát.

A “másik” te magad vagy. A gyermek először az anyját ismeri meg. Ezután, lépésről lépésre, megismerkedik a saját testével. Az is a másik, az is a világhoz tartozik. A gyermek éhes és érzi amikor kielégült, megfeledkezik a testéről.

Így növekszik a gyermek.

Először felismer téged, a másikat, és aztán lépésről lépésre, miközben összehasonlítja magát veled, megismeri önmagát. Ez a tudatosság egy visszatükrözött tudatosság. Annak nincs tudatában, hogy ki ő. Érzi az anyja minden rezdülését, hisz számára ő a minden, és tudja, mit gondol róla. Ha az anyja mosolyog és dicsérően azt mondja, hogy “gyönyörű vagy”, ha elhalmozza öleléssel és csókokkal, a gyermek jól érzi magát.

Így születik meg az ego.

Az elismerésen, a szereteten, a gondoskodáson keresztül a gyerek érzi, hogy ő jó, érzi, hogy értékes, érzi, hogy fontos. Megszületik egy központ.

Ám ez a központ egy visszatükrözött központ. Ez nem a gyermek valódi lénye. A gyerek nem tudja, hogy ki ő; csupán azt tudja, hogy mások mit gondolnak róla.

Ez az ego

Az ego visszatükröződése mindannak, amit mások gondolnak. Ha azt gondolják, hogy a gyerek semmire sem jó, ha nem dicsérik, ha senki nem mosolyog rá, akkor is létrejön egy ego – egy beteg ego; egy szomorú, visszautasított, csupa seb ego, ami szörnyen érzi magát, értéktelennek. Ez is az ego. Ez is egy visszatükröződés.

Először az anya – és kezdetben az anya jelenti a világot. Aztán később mások is csatlakoznak az anyához, és a világ így növekszik. És minél jobban nő a világ, annál bonyolultabbá válik az ego, mert sok más vélemény tükröződik vissza benne.

Az ego egy olyan jelenség, amely a másokkal való együttélés melléktermékeként jön létre, növekszik. Ha egy gyermek teljesen egyedül élne, sosem lenne egója. De ez nem segítene. Olyan maradna, mint egy állat. Ez nem azt jelenti, hogy így megismerhetné az igazi önmagát, nem.

Az igazit csak a hamison keresztül lehet megismerni, ezért az egóra szükség van. Ám túl kell rajta lépni. Ez elkerülhetetlen. A valódit csak az illúzión keresztül lehet megismerni. Az igazságot nem ismerheted meg közvetlenül. Először meg kell ismerned azt, ami nem igaz. Először a hamissal kell találkoznod. Azon a találkozáson keresztül leszel képes megismerni az igazságot. Ha tudod a hamisról, hogy hamis, akkor feldereng számodra az igazság.

Az egóra szükség van

A társadalomnak van rá szüksége.

Az ego egy társadalmi melléktermék. A társadalom azt jelenti, hogy minden, ami körülötted van – nem te, hanem minden, ami körülötted van. Minden, mínusz te, a társadalom. És mindenki visszatükröz. Iskolába fogsz járni, és a tanár visszatükrözi, hogy ki vagy te. Barátaid lesznek, akik visszatükrözik, ki vagy te. Idővel mindenki hozzátesz az egódhoz, és mindenki megpróbálja azt oly módon módosítani, hogy ne válj a társadalom számára problematikussá.

Az nem érdekli őket, hogy ki vagy te.

A társadalom érdekli őket. A társadalmat önmaga érdekli, és ennek így kell lennie.

Nem érdekli őket, hogy meg kellene ismerned önmagad. Az érdekli őket, hogy hatékony légy a társadalom gépezetében. Be kell illeszkedned. Ezért hát igyekeznek olyan egót adni, ami beleillik a társadalomba.

Erkölcsöt tanítanak neked. Az erkölcs azt jelenti, hogy kapsz egy olyan egót, amivel be tudsz illeszkedni a társadalomba. Ha erkölcstelen vagy, akkor valahogy mindig képtelen leszel beilleszkedni. Ezért zárják a bűnösöket börtönökbe – nem azért, mert valami rosszat tettek, nem azért, mert a börtönbe zárva majd megjavulnak, nem. Egyszerűen nem illeszkednek be. Bajkeverők. Olyan egójuk van, amit a társadalom nem fogad el. Ha a társadalom elfogadná, akkor minden jó lenne.

Ha valaki öl, akkor gyilkos

És ha ugyanaz az ember háborús időben ezreket öl – hős lesz belőle.

A társadalmat nem zavarja a gyilkolás, ám a gyilkosnak el kell köteleznie magát a társadalomnak – akkor ölhet. A társadalmat nem érdekli az erkölcs.

Az erkölcs csupán csak annyit jelent, hogy meg kell felelned a társadalmi elvárásoknak.
Ha a társadalom háborúzni akar, akkor megváltozik az erkölcs.
Ha a társadalom a béke mellett van, akkor megint más az erkölcs.

Az erkölcs társadalmi politika. Diplomácia. És minden gyereket úgy kell felnevelni, hogy beilleszkedjék a társadalomba, és ez minden. Mert a társadalom a hatékony tagokban érdekelt.

A társadalom nem érdekelt abban, hogy önismeretre tegyél szert

A társadalom létrehozza az egót, mert azt lehet irányítani és manipulálni.

Az ént sose lehet irányítani és manipulálni. Soha senki nem hallott még olyat, hogy egy társadalom irányítani tudta volna az ént – ez nem lehetséges.

És a gyermeknek szüksége van egy központra; a gyermek egyáltalán nincs tudatában a saját központjának. A társadalomtól kap egy központot, és a gyermek idővel meg lesz róla győződve, hogy ez az ő központja, az ego, amit a társadalomtól kapott.

Amikor hazajön a gyerek az iskolából és osztályelső, az egész család örül. Öleled és csókolod, a válladra veszed és táncolsz vele, és azt mondod:

Milyen gyönyörű vagy! Büszkék vagyunk rád.

Ily módon hizlalod az egóját, nagyon finoman. És ha a gyerek lehangoltan jön haza, sikertelenül, elégtelennel – nem tudott átmenni a vizsgán vagy egyszerűen csak a hátsó sorba ültették -, akkor nem kap elismerést, és mellőzve érzi magát. A következő alkalommal aztán keményebben próbálja, mert reszket a központ. Az ego mindig reszket, mindig táplálékot keres, amit valakinek méltányolnia kell. Ezért keresed folyton a figyelmet.
Egyszer hallottam:

Mullah Naszreddin és a felesége kifelé jön egy koktélpartiról, amikor Mullah azt mondja:
- Drágám, mondta már neked valaki, hogy milyen elragadó, milyen gyönyörű és csodálatos vagy?
A feleségnek nagyon-nagyon jól esnek ezek a szavak, és nagyon boldog.
- Vajon miért nem mondta ezt még nekem senki? – kérdez vissza a feleség.
- Akkor meg honnan veszed? – válaszol Naszreddin. Azt, hogy ki vagy te, másoktól veszed.

Ez nem egy közvetlen megtapasztalás.

Másoktól tudod, hogy ki vagy te

Mások alakítják a központodat. Ez a központ hamis, mert a valódi központodat magadban hordozod.

Senkinek semmi köze hozzá. Senki sem formálhatja. Ezzel érkezel. Ezzel születsz.

Ezért két központod van. Az egyik, amellyel érkezel, amely adott magával a létezéssel. Ez az én. A másik pedig, melyet a társadalom hoz létre, az ego. Ez egy hamis dolog – és egy óriási trükk. Az egón keresztül a társadalom kontrollál téged. Egy bizonyos módon kell viselkedned, mert a társadalom csak akkor fogad el.

Egy bizonyos módon kell járnod, egy bizonyos módon kell nevetned, követned kell bizonyos szokásokat, erkölcsöt, előírásokat. Csak ekkor fogad el a társadalom. És ha nem fogad el, az egód reszketni fog. És amikor reszket az egód, nem tudod, hogy hol vagy és ki vagy.

Mert másoktól kaptad azt.

Ez a tudás az ego

Próbáld az egót olyan alaposan megérteni, amennyire csak lehetséges, mert később el kell majd hagynod.

Ha nem hagyod el, sose leszel képes eljutni önmagadhoz. Mivel ettől a központtól függsz, nem tudsz kimozdulni belőle és nem tudsz önmagadra tekinteni. És ne feledd el, hogy lesz egy átmeneti időszak, amikor az ego remegni fog, egy szünet, amikor nem fogod tudni, ki vagy te, amikor nem fogod tudni, hol vagy, amikor az összes határ szétfolyik.

Egyszerűen zavarodott leszel, egy nagy zűrzavar és bizonytalanság.

Emiatt a bizonytalanság miatt félsz elveszíteni az egót. Mégis így kell lennie. Keresztül kell menned a zűrzavaron, mielőtt eléred az igazi központot.

És ha merész vagy, ez az időszak rövid lesz. Ha megijedsz és újra visszazuhansz az egóba, és újra rendezgetni kezded, akkor nagyon-nagyon hosszú ideig tarthat; sok életet vesztegethetsz erre. Egyszer hallottam:

Egy kisgyerek meglátogatta a nagyszüleit. Csak négyéves volt. Este, amikor a nagymama lefektette aludni, hirtelen sírva fakadt, és azt mondta: – Haza akarok menni, félek a sötéttől.
- Tudom jól, hogy otthon is sötétben alszol; sose láttam lámpát világítani. Miért félsz akkor itt? – kérdezte a nagymama.
- Igen, igazad van – válaszolta a fiú -, de az az én sötétségem. Ez a sötét itt teljesen ismeretlen.

Még a sötétről is azt érzed, hogy a tiéd.

Kívül – egy ismeretlen sötétség van

Az egóval úgy érzed, hogy az a te sötétséged.

Lehet, hogy kínzó, lehet, hogy sok szenvedéssel jár, azonban mégis – a tiéd. Valami, amihez ragaszkodhatsz, valami, amibe kapaszkodhatsz, valami a lábad alatt; nem vagy vákuumban, nem vagy ürességben. Lehet, hogy szenvedsz, de legalább vagy. Még a szenvedés is olyan érzést ad, hogy:

Vagyok.

Kimozdulva ebből a félelem veszi át a helyét. Félsz az ismeretlen sötétségtől és káosztól – mert a társadalomnak sikerült tisztába tennie lényednek egy kis részét…
Olyan ez, mint amikor elmész az erdőbe. Kialakítasz egy kis tisztást, felszántod a földet; felhúzol egy kerítést, és felépítesz egy kis kunyhót. Elkerítesz egy kis kertet, pázsitot, és mindent elrendezel. A kerítéseden túl – ott van az erdő, a vadon. Itt minden rendben; minden el van tervezve. Így történik.

A társadalom létrehozott egy kis tisztást a tudatodban

Egy picinyke részt teljesen megtisztított, körbekerített, ahol minden el van rendezve.

Az egyetemek ugyanezt teszik. Az egész kultúrátok és szabályaitok csupán letisztítanak egy részt, ahol otthonosan érezheted magadat. És aztán egyszer csak félni kezdesz. A kerítésen túl ott van az ismeretlen.

A kerítésen túl te vagy, mint ahogy a kerítésen belül is – és a tudatos elméd csupán egy része, egy tizede az egész lényednek. Kilenctized a sötétben várakozik. És a valódi központod abban a kilenctizedben rejtőzik valahol.

Merésznek, bátornak kell lenned. Be kell lépned az ismeretlenbe.

Egy időre az összes határt el fogod veszíteni.
Egy ideig szédelegni fogsz.
Egy ideig nagyon fogsz félni és remegni, mintha a föld rengene alattad.

De ha bátor vagy és nem hátrálsz meg, ha nem zuhansz vissza az egóba, hanem folytatod tovább kitartóan, akkor eljutsz a rejtett központodhoz, amit életek hosszú sora óta magadban hordozol.

Ez a te lelked – az igazi én

Ha egyszer a közelébe kerülsz, minden megváltozik, minden újrarendeződik.

Ám ezt az újrarendezést most nem a társadalom csinálja. Most minden kitágul, a határok eltűnnek és minden kozmikussá válik, és a zűrzavar megszűnik; új rend születik. Azonban ezt a rendet többé már nem a társadalom alakítja – mert ez magának a létezésnek a rendje.

Ez az, amit Buddha úgy hív, hogy Dhamma, Lao-ce úgy hív, hogy Tao, Hérakleitosz pedig úgy, hogy Logosz. Ez nem embertől való. Ez magának a létezésnek az igazi rendje. Ekkor minden a helyére kerül; hirtelen minden újra gyönyörű, és első alkalommal tényleg gyönyörű, mert az ember alkotta dolgok nem lehetnek gyönyörűek. Legfeljebb csak leplezheted a csúfságukat, ez minden. Szépítheted őket, de sosem lehetnek gyönyörűek.

A különbség olyan, mint egy valódi virág és egy műanyag vagy papírvirág között. Az ego egy művirág – halott. Csak úgy néz ki, mint egy virág, mégsem az. Nem is igazán hívhatod virágnak. Még nyelvészeti szempontból is helytelen virágnak hívni, mert a virág valami olyasmi, ami virágzik. És ez a mű-dolog csupán egy dolog, nem pedig virágzás. Halott. Nincs benne élet.

Benned virágzó központ van. Azért hívják a hinduk lótusznak – mert virágzik. Ezer szirmú lótusznak. Az ezer szirom végtelen sok szirmot jelent. És csak virágzik, sose hagyja abba, sose hervad el.

Te azonban megelégszel egy mű dologgal, az egóval

Megvan az oka, amiért elégedett vagy vele.

Egy élettelen dologgal sok kényelem jár együtt. Az egyik, hogy egy élettelen dolog sose hal meg. Nem is tud – hisz sose élt. Így hát lehetnek művirágaid, mert egy bizonyos szempontból jók. Tartósak; nem örökkévalók, de tartósak.

A valódi virág kint a kertben örökkévaló, de nem maradandó. És az örökkévalónak megvan a joga ahhoz, hogy örökkévaló legyen. Az örökkévaló újra és újra megszületik és meghal. A halálon keresztül felfrissíti magát, megfiatalítja magát.

Számunkra úgy tűnik, hogy a valódi virág elhervad – ám sose hal meg. Egyszerűen csak testet vált, ezért örökké friss. Elhagyja a régi testet, és belép egy új testbe. Valahol másutt virágzik; másutt folytatja a virágzást. De a folyamatosságot nem láthatjuk, mert a folyamatosság láthatatlan. Csak egy virágot látunk, majd egy másikat; sose látjuk a folyamatot.

Pedig ugyanaz a virág, amely tegnap virágzott. Ugyanaz a nap, de egy másik ruhában.

Az egónak van egy bizonyos sajátossága – az, hogy halott. Az ego egy mű dolog. És nagyon könnyű hozzájutni, mert adják. Nem kell keresned, nem kell kutatnod utána. Ezért van az, hogy ha nem válsz keresővé, ha nem kutatod az ismeretlent, nem válsz egyénné sem. Akkor csupán a sokaság része vagy. Csak tömeg vagy.
Hogyan lehetnél egyén, amikor nincs valódi központod?

Az ego nem egyén

Az ego egy társadalmi jelenség – a társadalom, nem pedig te vagy.

De ad neked feladatot a társadalomban, egy helyet a társadalomi rangsorban. És ha ezzel elégedett vagy, elszalasztod azt a lehetőséget, hogy megtaláld önmagad. És emiatt szenvedsz annyira.

Egy mű élettel hogyan lehetnél boldog?

Egy hamis élettel hogyan lehetnél eksztatikus és áldott? Az ego tengernyi nyomorúságot hoz létre. És ezt nem látod, mert ez a te saját sötétséged. Teljesen hozzászoktál.

Észrevetted-e valaha is, hogy mindenféle szenvedés az egón keresztül jön létre? Az ego nem tehet téged boldoggá; csak szenvedést adhat neked.

Az ego maga a pokol

Bármikor, amikor szenvedsz, csak próbáld megfigyelni és elemezni a helyzetet!

Egy idő után rájössz, hogy valahol az ego az oka ennek. És az ego folyton csak okokat keres és talál a szenvedésre.

Egyszer Mullah Naszreddinnél vendégeskedtem. A feleség nagyon durva dolgokat vágott Mullah Naszreddin fejéhez, hevesen és agresszíven, éppen a kitörés határán volt, nagyon erőszakosan. Mullah Naszreddin csak ült csendesen, és hallgatott. A felesége hirtelen odafordult hozzá: – Már megint vitatkozol velem!
- De én egy szót se szóltam! – mondta Mullah Naszreddin.
- Azt én tudom – válaszolta a felesége -, de nagyon agresszíven hallgatsz.

Egoista vagy, mint ahogy mindenki. Vannak, akik nagyon erősen egoisták, de csupán a felszínen, és ezek nem olyan nehéz esetek. És vannak, akik nagyon kifinomultak, igazán kifinomultak, ők az igazán problémásak.

Az ego folyamatosan konfliktusban van másokkal, mert egyetlen ego sem biztos magában. Nem is lehet – hiszen nem valódi. Amikor nincs semmi a kezedben, és azt gondolod, hogy mégis, akkor bajban vagy. Ha valaki azt mondja, hogy nincs ott semmi, akkor azonnal elkezdődik a harc, mert te is érzed, hogy nincs ott semmi. A másik szembesít téged a ténnyel.

Az ego nem valódi, az ego semmi

Ezt te is tudod!

Hogyne tudnád! Lehetetlen nem tudni. Tudatos lény vagy – egy tudatos lény hogyne tudná, hogy ez az ego csupa hamisság. És akkor mások azt mondják, hogy nincs semmi – és bármikor, amikor mások azt mondják, hogy nincs semmi, akkor sebet ütnek rajtad. Az igazságot mondják – és semmi sem fáj annyira, mint az igazság. Védekezned kell, mert mi van akkor, ha nem kezdesz el védekezni, ha nem véded magad, akkor mi lesz veled?

Úgy érzed, elveszel. Az azonosulás megsérül. Ezért hát védekezned és harcolnod kell – ezért van az összeütközés.

Az az ember, aki ismeri igazi önmagát, sosincs benne semmilyen összetűzésben. Mások esetleg összeütközésbe kerülhetnek vele, de ő sosincs összetűzésben senkivel.

Megtörtént egyszer, hogy egy zen mester haladt át az úton. Egy ember közeledett futva, és durván nekiütközött.
A mester elesett. Aztán felkelt, és mintha mi sem történt volna, folytatta az útját ugyanabba az irányba, amerre előzőleg, és még csak hátra sem nézett.
Egy tanítvány is volt a mesterrel. A tanítványt teljesen megrázta, ami történt. – Ki volt ez az ember? Mi volt ez? Ha hagyod ezt, akkor bárki jöhet és megölhet téged. És még csak meg se nézted, hogy ki volt és miért tette – mondta.
- Ez az ő problémája, nem az enyém – mondta a mester.

Nekimehetsz egy megvilágosodott embernek, de ez a te problémád, nem az övé. És ha megsérülsz abban az ütközésben, az is a te problémád. Ő nem fog bántani téged. Olyan ez, mintha a falat püfölnéd – te fogsz megsérülni, nem a fal.

Az ego mindig keresi a bajt!

Miért? Mert ha senki nem szentel neked figyelmet, akkor az ego éhezik. Az ego a figyelemből él.

A figyelemből táplálkozik. Még ha valaki harcol is veled és dühös rád, az is jó, mert legalább a figyelmét adja neked. Ha valaki szeret, az rendben van. Ha valaki nem szeret téged, akkor még a düh is jó lesz. Legalább figyelmet kapsz. De ha senki nem figyel rád, ha senki nem gondolja, hogy fontos vagy, lényeges, akkor hogyan táplálod az egódat?

Mások figyelmére van szükséged.

Millió módon keltheted fel mások figyelmét: egy bizonyos módon öltözködsz, megpróbálsz a legcsinosabb lenni, különösen viselkedsz, udvarias vagy, változtatsz magadon. Amikor érzed, hogy más a helyzet, mint ami szokott lenni, azonnal megváltozol, hogy elnyerd a figyelmüket.

Ez egy szerencsétlen dolog.

Az a valódi szerencsétlenség, amikor mások figyelmét keresed, és mások figyelmét elvárod. És az a valódi gazdagság, amikor a lényedben élsz; amikor megvan a saját központod, amikor nem függsz senki mástól.

Buddha ül a bódhifa alatt…

Ha az egész világ hirtelen eltűnne, megváltozna-e bármi is Buddha számára? Semmi. Egyáltalán nem lenne semmi különbség. Ha az egész világ eltűnne, számára nem jelentene semmit, mert elérkezett a központhoz.

Azonban te, ha a feleséged elhagy, elválik tőled, talál valaki mást magának, akkor teljesen kiborulsz – mert figyelmet adott neked, gondoskodott rólad, szeretett, körülvett téged, segített neked érezni, hogy vagy valaki. Az egész várad összeomlott, és egyszerűen összetörsz. Öngyilkosság is megfordul a fejedben. Miért? Miért kellene öngyilkosságot elkövetned, ha a feleséged elhagy téged? Miért kellene öngyilkosságot elkövetned, ha a férjed elhagy téged? Mert nincs egyáltalán saját központod. A feleséged volt számodra a központod, a férjed volt számodra a központod.

Így élnek emberek. És emberek így válnak függővé egymástól. Ez egy rabszolgaság. Az ego nem is lehet más, csak rabszolga. Az ego másoktól függ. Csak az lehet mester, akinek nincs egója; mert akkor már nem rabszolga – előtte ez nem lehetséges. Próbáld ezt megérteni.

És kezdd el keresni az egót!

Nem másokban, az nem a te dolgod, hanem magadban!

Bármikor, amikor szerencsétlenül érzed magad, azonnal csukd be a szemed, és próbálj rájönni, hogy honnan jön a boldogtalanság; és mindig azt fogod találni, hogy a hamis központ összeütközésbe került valakivel.

Elvártál valamit, és nem az történt.

Elvártál valamit, és az ellenkezője történt – az egód remeg, te pedig szenvedsz. Csak figyelj, bármikor, amikor szenvedsz, és próbálj rájönni, hogy miért.

Az okokat ne kívül keresd. Az alapvető ok benned van – te azonban mindig kifelé tekintesz, mindig azt kérded:

Ki miatt érzem magam ilyen nyomorultul?
Ki az oka a dühömnek?
Ki okozta nekem ezt a fájdalmat?
Ha kifelé tekintesz, akkor célt tévesztesz.

Csak csukd be a szemedet, és mindig befelé figyelj!

Az összes nyomorúság, düh, gyötrelem forrása benned, az egódban rejlik. És ha megtalálod a gyökerét, akkor könnyű lesz túljutni rajta. Ha képes vagy látni, hogy a saját egód sodor bajba, akkor sokkal inkább hajlamos leszel arra, hogy elengedd – mert senki sem cipelheti tovább a boldogtalanság okát, ha már érti, miről van szó.

Ne felejtsd el, egyáltalán nem kell elhagynod az egót!

Mert nem tudod elhagyni.

Ha megpróbálod elhagyni, akkor egyfajta kifinomult egóhoz jutsz újra, ami azt mondja:

Szerény vagyok.

Ne próbálj szerény lenni, alázatos lenni!
Ez megint csak az ego, csak éppen most rejtőzködik – de nem halt meg.
Ne próbálj alázatos lenni!

Az alázatosságot nem erőltetheted, és erőfeszítéssel sosem válhatsz alázatossá – ez nem lehetséges. Amikor az ego már nincs többé, az alázatosság magától megjelenik. És ez az alázatosság nem egy csinált valami – hanem a valódi központ kivetülése. Az igazán alázatos ember se nem alázatos, se nem egoista. Egyszerűen csak egyszerű. Még csak tudatában sincs annak, hogy alázatos.

Ha tudatában vagy annak, hogy alázatos vagy, akkor az ego még mindig ott van.

Figyeld meg az alázatos embereket… Több millióan vannak, akik azt gondolják, hogy alázatosak. Nagyon mélyen meghajolnak, azonban csak figyeld őket – ők a legkifinomultabb egoisták. Az alázatosság a táplálékforrásuk.
Azt mondják:

Alázatos vagyok

Ezután rád néznek, és várják, hogy méltányold őket.

Milyen alázatos vagy!

Ezt szeretnék tőled hallani.

Valójában te vagy a legalázatosabb ember az egész világon. Senki sem olyan alázatos, mint te.

Azután figyeld meg a mosolyt, ami megjelenik az arcukon.

Mi az ego?

Az ego egy hierarchia, amely azt mondja:

Senki sem olyan, mint én.

Az egót táplálja az alázatosság.

Senki sem olyan, mint én, én vagyok a legalázatosabb.

Egyszer megtörtént:

Korán reggel, amikor még sötét volt, a mecsetben egy fakír imádkozott. Aznap ünnepnap volt a mohamedánok számára, és ez a fakír így imádkozott: – Egy senki vagyok. A szegények között is a legszegényebb, a bűnösök között is a legbűnösebb.
Más is volt a mecsetben, aki szintén imádkozott. Az ország uralkodója volt az, és ő sem vette észre, hogy rajta kívül valaki más is imádkozik ott. Sötét volt, és az uralkodó szintén azt mondta:
- Egy senki vagyok. Egy senki vagyok, csak egy koldus az ajtódnál. – Amikor az uralkodó meghallotta, hogy valaki más ugyanazt mondja, mint ő, megszólalt: – Állj! Ki az az arcátlan, aki megpróbál elébem kerülni? Ki vagy te? Hogy merészeled azt mondani az uralkodó jelenlétében, hogy senki vagy, amikor az uralkodó azt mondja, hogy ő senki.

Így működik az ego. Nagyon kifinomultan. Annyira kifinomultak a módszerei, és az ego annyira dörzsölt, hogy nagyon-nagyon észnél kell lenned; csak akkor láthatsz át rajta. Ne próbálj alázatos lenni. Csak próbáld meg látni azt az összes nyomorúságot, az összes gyötrelmet, szenvedést, boldogtalanságot, ami az egón keresztül jön.

Csak figyeld! Semmi szükség, hogy elhagyd az egót, hogy megszüntesd. Nem is tudod megszüntetni. Ki az, aki meg fogja szüntetni? Akkor az lesz az ego, aki megszünteti. Mindig vissza fog jönni.

Bármit is teszel, állj félre, figyelj és láss!

Bármit is teszel – alázatosság, szerénység, egyszerűség -, semmit nem fog segíteni.

Csak egy dolog lehetséges, ez pedig az, hogy csak vedd észre és lásd meg, hogy az ego a forrása minden nyomorúságnak. Ne mondd ki! Ne ismételd – csak figyeld meg! Mert ha azt mondom, hogy ez az összes nyomorúság forrása, és te csupán elismétled, abból semmi hasznod nem származik. Neked magadnak kell ezt megértened. Bármikor, amikor szenvedsz, csak csukd be a szemed, és ne próbálj valamilyen külső okot találni.

Próbáld meglátni, hogy honnan jön ez a gyötrelem. A saját egód az.

Ha ezt folyamatosan érzed és érted, és ha a megértés – hogy az ego az ok – elmélyült benned, akkor egy nap azt veszed észre, hogy az ego eltűnt. Senki sem szüntette meg – senki sem tudja megszüntetni. Azt látod, hogy egyszerűen eltűnt; mert az a bizonyos megértés, hogy az ego okozza az összes nyomorúságot, válik a megszüntetőjévé. Az igazi megértés eredményezi az ego eltűnését.

Olyan okos vagy, amikor látod mások egóját. Mindenki látja a másik egóját. De akkor van a probléma, amikor a tiédről van szó – mert nem ismered, sosem utaztál rajta. Az egész ösvénynek az isteni felé, a végső felé, keresztül kell haladnia az ego területén. Meg kell értened, hogy a hamis az hamis. Meg kell értened, hogy a nyomorúság forrása az a nyomorúság forrása – és akkor egyszerűen megszűnik.

Amikor látod, hogy ez méreg, akkor megszűnik

Amikor tudod, hogy ez tűz, akkor megszűnik. Amikor tudod, hogy ez a pokol, akkor megszűnik.

És akkor sose fogod mondani, hogy “megszüntettem az egót.” Akkor egyszerűen csak nevetsz az egész dolgon, a viccen, hogy te voltál ennek az összes nyomorúságnak a teremtője.

Láttam Charlie Brown néhány rajzfilmjét. Az egyik rajzfilmben kockákkal játszik, a gyerekek kockáiból épít házat. Ül a kockák között, és építi a falakat. Aztán elérkezik egy pillanat, amikor körbe van zárva: körös-körül mindenütt falakat húzott fel. Aztán csak sír: “Segítség, segítség!”
Az egész dolgot ő csinálta! És most be van zárva, be van börtönözve. Ez gyermekes dolog, de mindössze ennyi, amit te is tettél. Felépítettél egy házat magad körül, és most sírsz: “Segítség, segítség!” És a szenvedés milliószorossá válik – mivel vannak segítők, akik ugyanabban a csónakban eveznek.
Megtörtént, amikor egy nagyon szép nő az első alkalommal elment a pszichológusához. – Kérem, jöjjön közelebb – mondta a pszichológus.
Amikor a nő közelebb ment, az orvosa elkapta, és összecsókolgatta.
A nő teljesen kész volt.
- Most már leülhet. Letudtam az én problémámat, most lássuk az önét – mondta a pszichológus.

A probléma sokszorozódik, mert vannak segítők, akik ugyanabban a csónakban eveznek. És segíteni szeretnének, mert amikor segítesz valakinek, akkor az ego nagyon jól érzi magát, nagyon-nagyon jól – mert akkor nagyszerű segítő vagy, nagyszerű guru, egy mester; oly sok embernek segítesz. Minél nagyobb a követőid tábora, annál jobban érzed magad.

Azonban ugyanabban a csónakban eveztek – ezért nem segíthetsz. Inkább csak ártasz. Azok az emberek, akiknek még mindig vannak problémáik, nem sokat segíthetnek.

Csak olyasvalaki tud segíteni neked, akinek nincsenek problémái

Csak akkor láthat tisztán, csak akkor láthat át rajtad. Csak akinek nincsenek saját problémái, láthat téged, csak annak válsz átláthatóvá. Az tud átlátni önmagán, akinek nincsenek problémái; ezért lesz képes átlátni másokon is.

Nyugaton sokféle iskolája van a pszichoanalízisnek, sokféle válfaja, és semmi segítséget nem ad az embereknek, hanem inkább csak árt nekik. Mert azok az emberek, akik másoknak segítenek vagy próbálnak segíteni, akik segítőnek adják ki magukat, ugyanabban a csónakban eveznek.

… Nehéz látnod a saját egód. Másokét könnyebb észrevenni. Ám nem ez a lényeg, mert úgysem segíthetsz nekik.

Próbáld meglátni a saját egódat

Csak figyeld! Ne siess megszüntetni, csak figyeld.

Minél többször figyeled, annál többre leszel képes. Egy nap hirtelen csak azt látod, hogy megszűnik. És amikor magától szűnik meg, csak akkor szűnik meg ténylegesen. Ennek nincs más módja. Időnek előtte nem szüntetheted meg.

Lehullik, mint egy elszáradt falevél.

A fa nem csinál semmit – csak egy fuvallat, és az elszáradt levél egyszerűen lehullik. A fa még csak nem is tudja, hogy a levél lehullott. A levél nem ejt zajt, nem állít semmit – abszolút semmit. Az elszáradt levél egyszerűen lehullik, és szétporlik a földön. Valahogy így:

Amikor a megértésen, éberségen keresztül megérsz, és totálisan érzed, hogy az ego az oka a szenvedéseidnek, akkor egy nap egyszerűen azt látod, hogy az elszáradt levél lehullik. Belesüpped a földbe, és a saját ritmusában hal meg. Te nem tettél semmit, így nem állíthatod, hogy te ejtetted le. Azt látod, hogy egyszerűen nincs többé, és akkor a valódi központ megjelenik.

Az a valódi központ a lélek, az Én, az Isten, az Igazság vagy bármi, aminek hívni akarod.

Nincs neve, ezért minden név jó rá. Bármilyen nevet adhatsz neki, tetszésed szerint.

Osho

Érdekelhet még: