Mire jó az enneagram?
Megérhetjük belőle, hogy mindegyik típusnak vannak csapdái illetve nagyjából lehet tudni, hogy mik azok a dolgok, amik boldoggá tehetik őket. Segít meglátni a hibáinkat, így túlléphetünk rajtuk. Az enneagram nagy szolgálatot tehet a társas kapcsolatok építésekor is a magánéletben és a munkahelyen is.
Az enneagram elmélete
Az embert a test, lélek és szellem egysége jellemzi. Ennek megfelelően az emberi személyiség három alapkomponense az ösztön az érzés és a gondolkodás. Az enneagram ezen alapkomponensek szerint hármas csoportokba, úgynevezett triászokba rendezi a 9 személyiségtípust.
Enneagram 1-es – A perfekcionista
Az enneagram 1-es legjellemzőbb vonása, hogy mindenben tökéletességre törekszik, és ennek érdekében elnyomja az ösztöneit, szükségleteit is. Határozott elvei vannak arról, hogy mi a jó és mi a rossz, ezekhez szigorúan tartja magát.
Enneagram 2-es – A segítő
Az enneagram 2-es empatikus, jó szívű, együtt érző, segítőkész személyiség. Nyílt, barátságos, kedves szinte mindenkivel. Gondoskodó, nagylelkű és adakozó. Igen nagy szüksége van arra, hogy szeressék, s ezt azzal éri el, hogy őszintén törődik másokkal. Igen könnyen teremt kapcsolatokat, mély empátiával rendelkezik.
Enneagram 3-as – A Mágus
A Hármas mellőzi, semmibe veszi érzéseit, vágyait, hogy hatékonyabban tudjon működni. Úgy gondolja, hogy önmagában nem elég értékes, ahhoz, hogy szeressék, megbecsüljék, folyamatosan teljesítenie kell. Ezért hajtja a sikert, az elismerést. Ki akar emelkedni a többi ember közül, pozitív visszajelzéseket akarnak kapni.
Enneagram 4-es – A Művész
A Négyes alapvető életérzése, hogy különbözik másoktól, különlegesnek érzi magát. Úgy gondolják, hogy nem hátköznapi emberek, senki nem képes megérteni őket, ezért maguk felé fordulnak. Erősen foglalkoztatja saját identitásának kérdése. Mindent intenzíven akar átélni, még negatív érzéseit, fájdalmait is.












