Gondolatok a világról kategória cikkei
A világ minden kettőssége alapvetően az elme kettősségében gyökerezik, és a kettősség alatt ott van legbenső lényed egysége. A legbenső lényed pontosan olyan, mint a fa törzse: egy, vagyis kettősség nélküli. Az elme az első kettéágazódás, ahol a fa két ágra szakad, kettőssé válik.
Még a nagy tudósok is, akik józan ésszel dolgoznak, eljutnak egy pontig, ahol a józan ész nem működik, ahol egy megérzésre várnak, valami intuitív villanásra, valami fényre az ismeretlenből. És mindig megtörténik. Úgy tűnik, mintha odaátról érkezne, mert nem tudod, hol van az intuíciód középpontja.
Az élet maga eksztázis. Minden gyermek magával hozza, amikor világra jön, de a társadalom lerombolja benne az eksztázis lehetőségét, és szánalmas nyomorulttá teszi: nevelni kezdi. Mivel a társadalom neurotikus, nem engedheti meg, hogy elragadtatott emberek létezzenek, mert veszélyesek lennének rá.
Nagyon fontos, hogy minden gyermek intellektuális képzést kapjon. És minél szebb, minél markánsabb, minél erősebb, nagyobb és hatalmasabb ez az intellektuális szikla, annál jobb. Aki összemorzsolódik a szikla súlya alatt, az a tudós. Aki megáll ennek a sziklának a tetején, az a bölcs.
Az oktatás a mai napig célorientált, vagyis nem az számít, hogy mit tanulsz, hanem az, hogy egy vagy két év múlva le kell belőle vizsgázni. Ettől a jövő válik fontossá – fontosabbá, mint a jelen. Az életstílusod is ilyen lesz: mindig feláldozod a pillanatot valamiért, ami akkor nem is létezik.
A második gyermekkor sokkal fontosabb, sokkal nagyobb a jelentősége, mint az elsőnek. Az elsőben az ártatlanságod még a tudatlanságodból eredt, tehát nem volt igazán a tiéd. A második gyerekkor ártatlansága már nem a tudatlanságról szól. Ez már egy érett állapot – itt már meglelted a középpontodat.
A gyermek ego nélkül születik. Az egót a társadalom, a vallás és a kultúra neveli belénk. Ő még nem ismeri az “én” fogalmát, saját magára is egyes szám harmadik személyben utal. De egy idő után szép lassan megtanítják neki, hogy ez így nem helyes. Ebben a pillanatban elveszíti a létezés valóságát.
Az ego ott gyökerezik, hogy azt hiszed létezik “saját”, különálló középpontod. A létért vívott állandó harcban mindenkinek kell, hogy legyen valamilyen elképzelése arról, ki is ő valójában. Valójában persze senkinek nem lehet fogalma erről, hiszen a legmélyebb szinten az ember maga a misztérium.
A személyiség – angolul: personality – a görög persona szóból ered. A persona jelentése a maszkon keresztül jövő hang. Az igazi arcot nem láthatod – nem tudhatod, ki a színész. Létezik egy maszk, és ezen keresztül jön a hang. Olyan, mintha a maszkból jönne, de a mögötte lévő igazi arcot nem ismered.