Székesfehérvári Reiki Klub

Hogyan segíthetünk a gyerekeknek kibontakoztatni minden bennük rejlő lehetőséget anélkül, hogy rájuk erőltetnénk a saját képzeteinket, és gátolnánk a szabadságukat?

Abban a pillanatban, amikor azon kezdesz gondolkodni, hogyan segítsd a gyermekek fejlődését, máris rossz útra tévedtél, mert bármit teszel, azzal egy bizonyos programot adsz nekik. Talán különbözni fog attól, amit te kaptál, de akkor is kondicionálod őket – a világ legjobb szándékával.

Nagyra nőnek a fák anélkül, hogy bárki tanítaná őket. Az állatok, a madarak, a létezés egésze elboldogul programozás nélkül. Már maga a programozás képzete rabszolgaságot teremt – és az ember sok ezer éven át gyártotta a rabszolgákat különböző nevek alatt. Amikor megelégeltek egy nevet, azonnal átvette a helyét egy másik. Néhány módosított program, egykét változtatás itt-ott a kondicionálásban, de az alappremissza ugyanaz maradt – hogy a szülők, az idősebb generáció egy bizonyos viselkedést követel a gyerekeitől.

Ezért kérdezed tőlem:

Hogyan?

Véleményem szerint nem a szülők feladata, hogy elősegítsék gyermekeik fejlődését – felnőnek nélküled is.

A te feladatod a támogatás

A te feladatod a támogatás, a táplálás; segíteni azt, ami magától növekszik.

Ne adj irányvonalakat, ne adj ideálokat. Ne mondd meg nekik, mi helyes és mi helytelen: hagyd, hogy saját maguk találják meg. Mindössze egy dolgot tehetsz, megoszthatod velük a saját életedet. Mondd meg nekik, hogy téged kondicionáltak a szüleid, hogy megadott korlátok között éltél, meghatározott ideálok szerint, és korlátok meg ideálok miatt teljesen elszalasztottad az életet – az ő életüket azonban nem akarod tönkretenni. Azt akarod, hogy totálisan szabadok legyenek – szabadok tőled, mert számukra te képviseled az egész múltat.

Nagy bátorságnak és hatalmas szeretetnek kell lennie abban az apában vagy anyában, aki azt mondja a gyermekének:

Szabadnak kell lenned tőlünk. Ne engedelmeskedj nekünk – támaszkodj a saját intelligenciádra. Még ha tévútra futsz, az is sokkal jobb, mint ha rabszolga maradsz, és mindig helyesen cselekszel.

Nagyon könnyű, ha szeretsz. Ne kérdezd, “hogyan”, mert a “hogyan” azt jelenti, hogy módszert, metodikát, technikát kérsz – a szeretet azonban nem egy technika.

Szeresd a gyermekeidet, élvezd a szabadságukat. Engedd, hogy hibákat kövessenek el, segíts észrevenniük, hol hibáztak. Mondd azt nekik:

Hibázni nem rossz dolog – kövess el annyi hibát, amennyit csak tudsz, mert azzal többet tanulsz. De ne kövesd el ugyanazt a hibát újra és újra, mert az hülyévé tesz.

Nem tudok neked egyszerű választ adni ebben a kérdésben. Saját magadnak kell rájönnöd, oly módon, hogy pillanatról pillanatra élsz a gyermekeiddel, és kis dolgokban totális szabadságot adsz nekik. Engem gyermekkoromban – ami ugyanolyan volt, mint minden gyereknek évszázadokon át -, arra tanítottak:

Feküdj le korán, és reggel ébredj korán. Attól leszel bölcs.

Azt mondtam az apámnak:

Ez furcsa: amikor nem vagyok álmos, kora este ágyba kényszerítesz.

És a dzsaina-otthonokban a kora este nagyon korán van, mert öt órakor vacsoráznak, legkésőbb hatkor. És azután már nincs több tennivaló, tehát ágyba küldik a gyerekeket.
Azt mondtam neki:

Amikor az energiám nincs felkészülve az alvásra, ágyba kényszerítesz. És reggel, amikor álmos vagyok, kirángatsz az ágyból. Nagyon furcsa módszer arra, hogy bölccsé váljak! Nem látom a kapcsolatot – hogyan leszek bölcs attól, hogy aludni kényszerítenek akkor, amikor nem vagyok álmos? Órákon át fekszem sötétben az ágyban – azt az időt ki lehetne használni, kreatívvá lehetne tenni – te pedig aludni kényszerítesz. Az alvás felett azonban nincs hatalmunk. Nem úgy megy, hogy egyszerűen lehunyod a szemed, és elalszol. Az alvás akkor jön, amikor jön; nem engedelmeskedik a te parancsodnak vagy az enyémnek, ezért órákon át vesztegetem az időmet. Reggel pedig, amikor nagyon álmos vagyok, erőszakkal felébresztesz -öt órakor, kora reggel -, és elvonszolsz reggeli sétára az erdőbe. Álmos vagyok, de te vonszolsz magaddal. Nem látom, hogy ez az egész hogyan tehet bölcsebbé? Légy szíves, magyarázd el!

- Hány ember vált bölccsé ezzel a módszerrel? Csak mutass nekem néhányat – egyetlenegyet sem látok magam körül.

És beszéltem a nagyapámmal, aki azt mondta rá, hogy képtelen ostobaság. Az egész háztartásból ő az egyetlen őszinte ember. Nem érdekli mások véleménye, és nekem elmondta, hogy ostobaság az egész:

A bölcsességet nem a korai lefekvés hozza el. Egész életemben korán mentem aludni – hetven éven át -, de még nem érkezett meg a bölcsesség, és aligha hiszem, hogy ezután érkezik! Ez már a halál eljövetelének ideje, nem a bölcsességé. Ne hagyd, hogy lóvá tegyenek ezek a közmondások.

Azt mondtam az apámnak:

- Gondold át, és kérlek, légy igazságos velem. Add meg ezt a szabadságot – hogy akkor mehessek aludni, amikor elálmosodom, és akkor kelhessek fel, amikor úgy érzem, hogy eljött az ideje, és nincs bennem álmosság.

Egy napig gondolkodott rajta, majd másnap így felelt:

Jól van, talán igazad van. Tedd a saját szükségleted szerint. A testedre hallgass, ne rám.

Ennek kellene lennie az alapelvnek

Segíteni a gyereknek abban, hogy a saját testére hallgasson, a saját szükségleteire. A szülők alapvető feladata megóvni a gyermeket attól, hogy beleessen az árokba. Az ő fegyelmezésük negatív.

Jegyezd meg a szót:

Negatív

Nem pozitív programozás, mindössze negatív védelem -, mert a gyerekek gyerekek, és belekeveredhetnek olyasmibe, ami árthat nekik, megnyomoríthatja őket. Akkor se tiltsd őket, hanem magyarázd el a helyzetet. Ne csinálj belőle engedelmességi kérdést; engedj nekik választást. Egyszerűen magyarázd el az egész helyzetet.

A gyerekek nagyon fogékonyak, és ha tisztelettel fordulsz feléjük, A gyerekek nagyon hallgatni fognak rád, megértik, fogékonyak, ha bármit mondasz. Akkor hagyd magukra őket a megértéssel.

Hamarosan magukra hagyhatod őket, és akkor egyáltalán nem lesz szükség a védelmedre.

Bízhatnak az intelligenciájukban, és képesek lesznek a saját útjukon haladni.

Megértem, hogy a szülők attól félnek: nekik nem tetsző irányba mehet a gyermek – de ez a te problémád. Nem azért születtek a gyerekeid, hogy a te kényed-kedved szerint haladjanak.

A gyerekeknek a saját életüket kell élniük

Neked örülnöd kell, hogy így tesznek – bármilyen élet az. Talán mindössze egy szegény zenész lesz belőlük…

Ismertem egy nagyon gazdag embert, aki azt akarta, hogy a fia az érettségi után orvosnak menjen. A fiút azonban kizárólag a zene érdekelte. Nem volt már amatőr; jól ismerték a környéken, és bármilyen összejövetelt rendeztek, ő biztosan ott játszott a szitárján, Egyre híresebbé vált. Olyan egyetemre akart menni, ahol alapvetően zenével foglalkoznak. Az apja azonban határozottan ellenezte. Felhívott engem – mert nagyon közel álltam a fiához -, és azt mondta:

Koldus lesz egész életében

Indiában ugyanis nem keresnek sokat a zenészek.

A legtöbb, amit elérhet, hogy zene tanár lesz egy iskolában. Mennyit fog keresni? Mi annyit fizetünk otthon a cselédeinknek! És rossz emberekkel kerül egy társaságba.

Indiában ugyanis a zene még mindig szoros kapcsolatban áll a prostituáltakkal.

Az indiai prostituált különbözik a világ többi részének prostituáltjaitól. Maga a szó sem igazságos velük szemben, mert az indiai prostituált járatos a zenében, a táncban – melynek Indiában számos változata él. Ha valóban el akarod sajátítani a zene, ének és tánc mélyebb rétegeit, csatlakoznod kell valamelyik híres prostituálthoz. Vannak híres családok – úgy nevezik őket: ghamnák. Gharana azt jelenti: “család”. Nincs köze a közönséges családokhoz; ez iskola, a mester és tanítvány családja. Tehát léteznek híres ghamnák, akiknek megvannak a saját útjaik. Ugyanazzal a hangszerrel, ugyanazzal a tánccal a különböző ghamnák különböző előadást hoznak létre, finom nüanszokban eltérve. Ha valaki igazán be akar jutni a zene világába, csatlakoznia kell valamelyik gharanához, – ami nem jó társaság. A gazdag ember szerint határozottan nem jó társaság.

A fiút azonban nem érdekelte a társaság. Az apja kívánsága ellenére zenei egyetemre ment, mire az apja haragjában kitagadta. És mivel az apja kitagadta, és más lehetősége nem maradt – az egyetem egy távoli, hegyes vidéken volt, ahol nem tudott sem munkát, sem mást találni -, visszajött, és az lett belőle, amit az apja megjósolt: iskolai tanár.

Felhívott az apja, és közölte velem:

Látod, megmondtam előre. A többi fiam igen, az egyik mérnök, a másik professzor, de ez az idióta nem hallgatott rám. Kitagadtam; egyetlen centet sem fog örökölni tőlem, és egész életében a legszegényebb szakmában marad – tanár lesz.

A barátom ellenben végtelenül boldog volt. Nem aggódott amiatt, hogy elhagyta a családja, hogy szegénységben fog élni, hogy nem örököl semmit. Nem foglalkoztatták ezek a dolgok; boldog volt: Jó, hogy így tettek – most részévé válhatok valamelyik gharanának. Aggódtam a családom miatt, hogy megalázva éreznék magukat. De most, hogy elhagytak, nem tartozom hozzájuk többé, és csatlakozhatok valamelyik gharanához”

Egy iskolában tanítva az egyik gharana részévé vált, és ma már India egyik legjobb zenésze. Nem az a lényeg, hogy ő az egyik legjobb zenész; az a fontos, hogy azzá vált, amihez képességet érzett magában. És mindannyiszor, ha követed a képességeidet, a legjobb leszel. Mindannyiszor, ha eltávolodsz a képességeidtől, középszerű maradsz.

Az egész társadalom középszerű emberekből áll

Egyszerűen azért, mert senki nem az, aminek rendeltetett – hanem valami más. És tehet bármit, nem lehet a legjobb, és nem érezhet elégedettséget; nem tud örülni.

A szülők munkája nagyon kifinomult és nagyon értékes, mert attól függ a gyerek egész élete. Ne adj semmilyen pozitív programot – segítsd a gyereket minden lehetséges módon abban, hogy azt tegye, amit akar.

Én például nagyon szerettem fára mászni. Nos, van néhány fa. amelyre biztonságosan fel lehet mászni; erősek az ágai, erős a törzse. Felmehetsz akár egészen a tetejéig, akkor sem kell tartanod tőle, hogy letörik egy ág. Vannak azonban nagyon gyenge fák is. Mivel azért másztam fára, hogy mangót vagy más finom gyümölcsöt szedjek, nagyon aggódott a családom, és mindig utánam küldtek valakit, hogy megállítson.

Azt mondtam az apámnak:

Ahelyett, hogy megállítasz, kérlek, magyarázd el, mely fák veszélyesek, hogy elkerülhessem őket, és mely fák veszélytelenek, amikre felmászhatok. Ha azonban a fára mászástól akarsz megóvni, ott a veszély: talán rossz fára mászok, és akkor tiéd a felelősség. Nem fogok felhagyni vele, mert nagyon szeretem.

Igazán az egyik legcsodálatosabb élmény fent lenni egy fa tetején, a napsütésben, magasan a szélben, miközben az egész növény táncol – nagyon nagy élmény.

Azt mondtam:

Nem fogok felhagyni a fáramászással. A te dolgod az, hogy pontosan elmagyarázod, melyik fára ne menjek fel – mert leeshetek róla, és összetörhetem magam, kárt tehetek a testemben. De ne tiltsd meg általában a fáramászást. Annak nem fogok engedelmeskedni. – Eljött velem az apám, és körbejártuk a várost, hogy megmutassa, mely fák veszélyesek. Akkor feltettem a második kérdésemet: – Ismersz olyan jó mászót a városban, aki meg tudja tanítani, hogyan juthatok fel még a veszélyesebbekre is?

Felháborodott:

Túl messzire mész! Ez már túl sok! Elmondtad, én megértettem…

Azt mondtam:

Követni fogom az útmutatásodat, mert én magam kértem. De azok a fák, amelyeket veszélyesnek találsz, ellenállhatatlanok, mert dzsamun – egy indiai gyümölcs – terem rajtuk. Igazán nagyon finom gyümölcs, és amikor megérik, talán nem tudok majd ellenállni a kísértésnek. Az apám vagy, kötelességed segíteni. Biztosan ismersz valakit, aki segíteni tud.

Azt felelte:

Ha tudtam volna, hogy ilyen nehéz lesz apának lenni, sosem lettem volna – legalábbis nem a tiéd! Igen, ismerek valakit.

Végül bemutatott egy öregembernek, aki kivételes mászó volt, a legjobb. Fák nyírásával foglalkozott, de már olyan öreg volt, hogy nehezen lehetett elhinni, hogy még mindig képes rá. Csupán a különleges munkákat végezte, amire senki más nem volt hajlandó – levágta a házak fölé hajló nagy fák veszélyes ágait. Mester volt a szakmájában, úgy dolgozott, hogy közben nem tett kárt sem a növény gyökereiben, sem a házakban. Először kötéllel hozzákötötte az ágakat más ágakhoz. Azután levágta az ágakat, majd a kötéllel elhúzta őket a ház fölül, és hagyta, hogy lehulljanak a földre. Pedig nagyon öreg volt! De mindannyiszor, ha valami ilyen helyzet adódott, amit senki más nem tudott megoldani, ő készen állt.
Tehát, azt mondta neki az apám:

Taníts valamit ennek a fiúnak, különösen azokról a fákról, amelyek veszélyesek, amelyek törékenyek.

Letörhetnek az ágak… én már leestem kétszer-háromszor, még mindig ott viselem a nyomát a lábaimon. Az öregember rám nézett, és így szólt:

Soha nem jött még hozzám senki ilyen kéréssel, különösen nem egy fiát hozó apa… Veszélyes dolog, de ha szereti, szívesen tanítom.

És megtanította, hogyan mászhatok fel a veszélyes fákra. Megmutatott mindenféle módszert arra, hogyan védhetem meg magam:

Ha magasra akarsz mászni, és nem akarsz lezuhanni, akkor először kösd oda magad kötéllel arra a pontra, ahol elég erősnek érzed a fát, azután menj fel. Ha leesel, megtart a kötél, nem zuhansz a földre.

És ez tényleg segített; azóta sosem estem le!

Az apa vagy az anya munkája nagyszerű

Hiszen új vendéget hoznak a világba – valakit, aki semmit nem tud, aki valamilyen lehetőséget hordoz magában.

És ha a gyerek nem fejleszti ki a benne élő lehetőséget, boldogtalan marad. Egyetlen szülő sem szeretné, ha boldogtalan lenne a gyermeke; azt akarják, hogy boldog legyen. Csak az általános gondolkodásuk nem jó. Azt gondolják, hogy akkor lesz boldog a gyerek, ha orvos lesz belőle, professzor, mérnök vagy tudós. Nem tudják, hogy csak akkor lehetnek boldogok a gyerekek, ha azzá válnak, amiért idejöttek. Csupán azzá a maggá válhatnak, amit magukban hordanak.

Tehát segíts minden lehetséges módon szabadságot, lehetőségeket adni nekik. Ha egy gyerek kér valamit az anyjától, az anya rendszerint anélkül, hogy odafigyelne arra, amit kér, egyszerűen nemet mond.

A “nem” tekintélyelvű szó, az “igen” nem az.

Ezért sem az apa, sem az anya, sem más, tekintéllyel rendelkező személy nem szívesen mond igent még a leghétköznapibb dolgokra sem.

A gyermek kint akar játszani:

Nem!

Ki akar menni, amikor esik, és táncolni akar az esőben:

Nem! Meg fogsz fázni.

A megfázás nem rák, az a gyermek azonban, akit nem engedtek táncolni az csőben, és sosem lesz képes táncolni többé, elszalasztott valami nagyszerűt, valami igazán csodálatosat. Megérte volna az a megfázás – de még csak nem is szükségszerű, hogy megfázik. Valójában, minél jobban óvod, annál sebezhetőbb lesz. Minél többet engedsz neki, annál immúnisabbá válik.

A szülőknek meg kell tanulniuk igent mondani

100-ból 99-szer, amikor normálisan nemet mondanak, semmi más okuk nincs rá, csupán a tekintélyük fitogtatása.

Nem lehet mindenki az ország elnöke, hogy emberek millióinak parancsolhasson. De bárkiből lehet férj, és parancsolhat a feleségének; bármelyik feleségből lehet anya, és parancsolhat a gyermekének; bármelyik gyereknek lehet kismackója, aminek parancsolhat… átrugdalhatja az egyik sarokból a másikba, nagy pofonokat keverhet le neki, pofonokat, amelyeket valójában az anyának vagy az apának akart adni. Csak a szegény kismackó alatt nincs senki.

Ez egy tekintélyelvű társadalom. De ha olyan gyermekeket teremtünk, akik szabadok, akik hallottak igent, és ritkán hallottak nemet, a tekintélyelvű társadalom el fog tűnni. Sokkal emberibb társadalmunk lesz. Ezért valójában ez nem csupán a gyerekek kérdése. Azokból a gyerekekből lesz a holnap társadalma: a gyermek az emberiség apja.

Osho

Érdekelhet még: