Osho, nekem azt mondták, hogy az apám is így élt. Azt mondták, hogy a nagyapám is így élt. És, hogy a dédnagyapám is is így élt. Én mégsem vagyok boldog. Ki vagyok én? Hogyan változtathatnék ezen?
Nekem elhiheted ők sem voltak boldogok. És az ő anyjuk is ugyanezt mondta nekik. Vagyis hogy az ő apjuk, az ő nagyapjuk és az ő dédapjuk is így élt. A valóságra figyelj, ne a tradíciókra! Ne a múlton merengj! Hogy az eleid is így éltek, az nem túl nagy vigasz.
Egy ember a halálán van, te pedig azzal vigasztalod, hogy a lelke halhatatlan… Az emberiség ezt kapta vigaszul. Ha meghalsz, akkor meghalsz. Mindig jön valaki, aki azt mondja:
Ne aggódj, hiszen a lélek halhatatlan.
De attól te még meghalsz, ezért ez sovány vigasz.
Hallottam egy zsidóról, aki egyszer csak összeesett az utcán. Látszott, hogy perceken belül meg fog halni. Szívrohamot kapott. A járókelők összegyűltek körülötte, és igyekeztek valami vallásos embert, papot vagy lelkészt előkeríteni, hiszen az a szerencsétlen tényleg a végét járta. Épp arra járt egy katolikus pap – nem tudhatta, hogy milyen vallású az illető -, és odahajolt a haldoklóhoz, majd így szólt:
– Hiszel fiam? Kijelented-e, hogy hiszel a Szentháromságban: az Atyában, a Szentlélekben és a Fiúban, Jézus Krisztusban?
A haldokló zsidó ránézett és így válaszolt:
– Én épp a halálomon vagyok, maga meg ilyen rejtvényekkel akar szórakoztatni?! Mi a francot kezdjek ezzel a háromság-dumával? Mindjárt meghalok! Miféle baromságokat hord maga itt össze?
Valaki gyötrődik, szenved, te meg azt mondod neki:
Ne bánkódj már! Hisz az ez egész csak pszichológia kérdése.
Ugyan hogy segíthetne ez rajta? Csak még nyomorultabbul érzi majd magát. Az ilyen elméletek vajmi keveset segítenek. Azért találták ki őket, hogy vigaszt nyújtsanak, pedig csak ámítás az egész.
Ahelyett, hogy azt kérdezgetnéd, vajon tényleg az apád is így élt-e, inkább mozogj egy kicsit! Ugrálj, fuss vagy végezz dinamikus meditációt – akkor garantálom, hogy nem érzed majd boldogtalannak magad! Felejtsd el az apádat, a nagyapádat és a dédapádat! Kizárólag a saját valóságodra figyelj! Ha boldogtalan vagy, tégy ellene valamit! Mindig lehet tenni valamit. Amit most csinálsz, az nem megoldás. Rossz irányba haladsz. Kérdezgethetsz még éveken keresztül, de sehova nem fogsz jutni vele.
Pontosan ettől szenved ugyanis az egész emberiség. Figyeld csak meg ezt a szenvedést! Nézz a probléma mélyére; ne azon kívül keresd a megoldást!
Közvetlenül a probléma mélyére kell nézned – mindig ott fogod megtalálni a megoldást. Ne folyton a válaszokat várd! Figyeld meg inkább a kérdést!
Ki vagyok én?
Felteheted ugyan a kérdést:
Ki vagyok én?
De erre egy keresztény pap például azt fogja neked válaszolni, hogy
Te Isten gyermeke vagy, és Isten nagyon szeret téged.
Na és mit tudsz ezzel a válasszal kezdeni? Ott állsz majd, és azon fogsz tépelődni, hogy Isten vajon hogyan szerethet téged.
Egy pap így szólt Mulla Nasruddinhoz:
– Isten nagyon szeret téged.
– Ugyan hogy szerethetne? Hiszen nem is ismer! -mondta erre Mulla.
– Éppen ezért. Mi már ismerünk, ezért aztán nekünk sokkal nehezebb is volna szeretni téged.
Vagy elmehetsz egy hinduhoz, aki majd azt mondja:
Te magad vagy Isten.
Nem Isten gyermeke vagy tehát, hanem magad vagy az Isten. De közben neked még mindig görcsöl a fejed, migréned van, és azon tűnődsz, hogyan lehet Istennek migrénje… szóval itt sem találsz megoldást a problémára.
Ha ezt a kérdést akarod feltenni:
Ki vagyok én?
Akkor nem menj senkihez! Csak ülj csendben, és tedd fel a kérdést saját magadnak – mélyen legbelül! Hagyd, hogy visszhangozzon! Nem verbálisan. Egzisztenciálisan. Váljon ez a kérdés olyanná, mint egy szívedet szurkáló nyílhegy:
Ki vagyok én?
És hagyd, hogy ez a nyíl keresztülhatoljon rajtad.
Ne kapkodj a válasszal, mert ha rögtön válaszolsz, az a válasz biztosan valahonnan máshonnan jön majd – valami paptól, politikustól vagy valamilyen hagyományból. Ne emlékezetből válaszolj, mert az összes emléked kívülről származik. A te memóriád is épp olyan, mint egy számítógép memóriája: teljesen élettelen. Az emlékezetednek semmi köze a tudáshoz. A memóriád tartalmát úgy táplálták beléd. Tehát, amikor azt kérdezed, hogy ki vagy, és az emlékezeted azt súgja:
Te egy nagy lélek vagy…
Vigyázz! Ne ess bele ebbe a csapdába! Dobd ki magadból ezt a sok szemetet!
Csak kérdezz tovább:
Ki vagyok én?… Ki vagyok én?… Ki vagyok én?
És egy szép napon azt fogod látni, hogy már a kérdés is eltűnt. Csak a válasz utáni szomjad marad:
Ki vagyok én?
Maga a kérdés már nincs is ott… csak a vágy, hogy ismerd a választ. Ekkor már az egész lényed együtt lüktet ezzel a vággyal:
Ki vagyok én?
Egy nap aztán rájössz, hogy már te magad sem vagy ott
Csak a szomjúság…
A létezésednek ebben a rendkívül elmélyült, szenvedélyes és felfokozott állapotában hirtelen felrobban benned valami. Egyszerre ott találod magad szemtől szemben: magaddal… Onnantól egyszerűen tudod, hogy ki vagy.
Teljesen értelmetlen az apádat arról kérdezni, hogy te ki vagy. Hiszen ő sem tudja, hogy ő kicsoda. Semmi értelme a nagyapádat, vagy a dédapádat kérdezni. Ne mást kérdezz! Ne kérdezd az anyádat, ne kérdezd a társadalmat, a kultúrád, ne kérdezd a civilizációt! Kérdezd a saját legbensőbb középpontodat!
Ha valóban tudni akarod a választ, merülj el önmagadban – ebből a tapasztalásból születik meg a változás.
Azt kérdezed:
Hogyan változtathatnék ezen?
Sehogy. Először szembesülnöd kell a valósággal, és ez a találkozás fog megváltoztatni téged.
Egyszer egy riporter valami érdekes sztorit akart kihúzni egy öregemberből egy idősek otthonában:
– Mondja, hogy érezné magát, ha egy szép napon kapna egy levelet, amiben értesítik, hogy egy távoli rokona ötmillió dollárt hagyott magára? – kérdezte a riporter.
– Fiam, – mondta az öreg egy kis szünet után – attól én még továbbra is kilencvennégy éves maradnék.
Érted? Az öreg azt mondja:
Kilencvennégy éves vagyok. Még ha hirtelen kapnék is ötmillió dollárt, mi a fenét kezdhetnék vele? Attól én még mindig kilencvennégy éves maradnék.
Amit Buddha, Mahávira vagy Jézus mond, semmit nem segít rajtad. Bármit mondanak is, attól te még boldogtalan maradsz, attól te még mindig kilencvennégy éves maradsz. Még ha a világ összes tudását a fejedbe öntenék is, te akkor is fáznál. Ha te magad nem éled át… ha a lelked legmélyén nem születik meg a tapasztalás, ami megfiatalítana és átváltoztatná a lényedet, akkor minden hiába – semmi nem segíthet.
Soha ne kérdezz másokat!
Ez az első lecke, amit meg kell tanulnod.
Mindig önmagadat kérdezd! És még akkor is résen kell lenned, mert először a kívülről kapott válaszok akarnak majd feltörni – óvakodj ezektől a válaszoktól! A kérdés a tiéd, tehát senki más válasza nem lehet számodra megfelelő. Ha a kérdés tiéd, a válasz is a tiéd kell, hogy legyen!
Buddha ivott, és elégedett lett. Jézus ivott, és eksztatikus lett. Én is ittam, de ez a te szomjúságod ellen nem sokat ér. Neked magadnak is innod kell!
Egyszer egy császár megkért egy híres szufi misztikust, hogy jöjjön el hozzá az udvarba és imádkozzon érte. A misztikus el is ment hozzá, de nem volt hajlandó imádkozni. Azt mondta:
Ez teljességgel lehetetlen. Hogyan imádkozhatnék én érted? Van néhány dolog, amit az embernek magának kell megtennie. Például ha szeretkezni akarsz egy nővel, azt is magadnak kell megtenned. Én nem tehetem meg a nevedben. Vagy ha ki akarod fújni az orrod, azt sem végezheti el helyetted senki. Én hiába fújom ki az orromat a nevedben, az rajtad nem sokat segít. Ilyen az imádság is. Hogy imádkozhatnék érted? Imádkozz magad! Én csak saját magamért tudok imádkozni.
Azzal lehunyta a szemét és nekilátott az imának.
Én is csak ezt tehetem. Számomra a probléma megszűnt létezni, de nem azért, mert bárki mástól megfelelő választ kaptam volna a kérdéseimre. Nem mást kérdeztem. Sőt, tulajdonképpen pontosan az ellenkezőjét tettem: minden mástól kapott tanácstól és választól megszabadultam – kivétel nélkül.
Az emberek óriási lelkesedéssel képesek tanácsokat osztogatni egymásnak. Ebben nem fukarkodnak. Semmi másban nem bőkezűek, de ha tanácsról van szó, akkor hirtelen mindenki hallatlanul nagylelkűvé válik. Akár kéred, akár nem, mindenki állandóan tanácsokat osztogat. Mindent összevetve az emberek talán tanácsból adnak a legtöbbet egymásnak; érdekes módon pedig pont ez az, amit mégsem fogad el senki. Soha senki nem fogadja meg a másik tanácsait.
Két léhűtő ücsörög egy fa alatt. Megszólal az egyik:
– Azért jutottam ide, mert soha nem fogadtam meg senkinek a tanácsát.
Mire a másik:
– Ugyan haver! Én meg pont azért jutottam ide, mert mindenkinek megfogadtam a tanácsát!
Az utat neked kell végigjárnod.
Boldogtalan vagy. Tudom. Nyomorultul érzed magad. Tudom. Az élet nehéz. Tudom.
Nincs vigaszom számodra. És nem is hiszem, hogy bármilyen vigasz segíthetne rajtad, mert minden vigasztalás csak időhúzás. Azt anya azt mondja a gyerekének:
Igen, az apád is így élt.
De ez nem old meg semmit, ezért aztán felteszi a következő kérdést:
Anyu, a nagyapám is így élt?
Tulajdonképpen azt szeretné tudni:
Nem volt valaki az őseim között, aki miatt elromlott bennem valami, és én most ezért vagyok boldogtalan.?
Mire az anyam:
Igen, a nagyapád is így élt.
Rövid időre talán elodázhatja az ember a problémát, de aztán úgyis újra szembesül vele. A valóság megkerülhetetlen.
Különböző elméletek gyártásával semmire sem mész. Felejtsd el az elméleteket és a téged körülvevő valós helyzetre figyelj! Nyomorultul érzed magad? Akkor a gyötrődésed, a szenvedésed mélyére kell bepillantanod. Dühös vagy? Akkor a dühöddel kell szembenézned. Leküzdhetetlen szexuális vágyat érzel? Felejtsd el, hogy mit mondanak erről a többiek, és nézz magadba! Ez a te életed, neked kell leélned. Ne akard más életét kölcsönvenni! Ne használt életet élj! Isten a valódi, az eredeti embereket szereti. Soha nem jegyezték fel róla, hogy a másolatokért lenne oda. Légy tehát önmagad: légy eredeti, természetes és önálló!
Osho
A cikk itt folytatódik: Nézz szembe a problémáiddal!
Érdekelhet még:
A világon az erőszakos bűncselekmények és gyilkosságok nagy részét csa...
Ne feledd, ha te nem döntesz úgy, hogy oroszlánná válsz, sosem fogsz a...
Amikor a tudatlanság szót használom, nem negatív értelemben értem - ne...
A második gyermekkor sokkal fontosabb, sokkal nagyobb a jelentősége, m...
