Székesfehérvári Reiki Klub

Az emberi élet kicsi. Légy megingathatatlan: lélekben kell szabadnak lenned, mert ez az egyetlen létező szabadság.

Lélekkel születik az ember, de én nélkül.

Bár a szótárak azt mondják, hogy ez a két szó: “lélek” és “én” szinonimák, ez nem igaz. A lelket magaddal hozod. Az ént a társadalom teremti pótszerként, hogy ne érezd identitás nélkül magad… mert a lélek keresése hosszú zarándokéveket igényelhet, keresést és kutatást, és elviselhetetlen lesz megélni a névtelenséget, ürességet, senkiséget.

Az én megteremtésének szándéka szeretetből született, hogy már a kezdet kezdetétől érezhesd, ki vagy; máskülönben hogyan élnél? Hogyan szólítanának? Az én képzetét megteremtő emberek tele voltak jó szándékkal, de mivel nekik maguknak fogalmuk sem volt a saját lelkükről, hamis ént teremtettek, és teremtett énként haltak meg. Sosem jöttek rá, minek és miért hozta létre Őket a létezés.

A lelked a létezés része

Az éned társadalmi intézmény.

Tehát elsősorban azt kell megjegyezned, hogy a köztük lévő szakadék áthidalhatatlan. Ha keresni akarsz, megtudni, ki vagy valójában, akkor radikális változáson kell keresztülmenned: a saját éned elpusztításán. Ha nem pusztítod el az ént, és valamilyen véletlen folytán felfedezed a lelket, nem leszel egyetlen egész. Ezt nevezik a pszichológusok “skizofréniának”. Meghasadt leszel. Néha úgy viselkedsz, mint az én, néha úgy, mint egy lélek. Állandó feszültség él benned. Az életed egyszerűen mély gyötrelem és szorongás lesz – és lehetetlen ilyen életet élni. Ennek eredménye, hogy a társadalom, az oktatási rendszer, a szülők, a papok – körülötted mindenki azon igyekszik, hogy olyan erős ént teremtsen, hogy sose ismerd fel magadban a rejtett lelket.

Nem hosszú az utazás, de kétségkívül nagyon fáradságos. Az én nem egyszerű dolog – nagyon összetett. Professzor vagy, orvos vagy, ügyvéd, elnök; gyönyörű vagy, nagy tudású, gazdag, ambiciózus – ezek mind az én dimenziói. És az én egyre több pénzt, hatalmat, presztízst, tiszteletet halmoz fel – kielégíthetetlenek az ambíciói. Te pedig egyre több réteget teremtesz az énedre.

Ez adja az ember alapvető nyomorúságát. Nem tudja, kicsoda valójában, ezért azt gondolja, hogy ez vagy az. Ha orvos vagy, az a funkciód, nem a valóságod; ha elnök vagy, az a funkciód, ahogy valaki más funkciója a cipőkészítés. Sem a cipész, sem a miniszterelnök nem ismeri a valódi énjét. A szülők már a legelején megbélyegeznek, a legelső napon. És ez a hamis ego, én – vagy ahogy nevezed -, szinte a valóságoddá válik, a valódit pedig elfelejted.

Az angol “bűn” szó nagy jelentőségű, nem abban az értelemben, ahogy a keresztények használják, nem abban az értelemben, ahogy szerte a világon értik – gyökereit tekintve a szónak eredetileg teljesen más a jelentése. Feledékenységet jelent. Nincs köze a cselekvéshez, a valóságodhoz van köze, amit elfelejtettél.

Mivel elfelejtetted a valóságodat, és egy hamis pótszerrel élsz

A cselekedeteid álszentté válnak. Mosolyogsz, de nem a szívedből jön a mosoly.

Könnyezel, sírsz, de a könnyek nagyon felszínesek. Szeretsz, de a szereteted nem a lényedben gyökerezik. Minden cselekedeted olyan, mintha holdkóros lennél – alvajáró. Van egy New York-i történetem. Ott annyi alvajáró, holdkóros van, hogy nem is hinnéd – az emberiség tíz százaléka. Felkelnek éjszaka, kimennek a hűtőszekrényhez; esznek valamit, amit az orvos megtiltott nekik, mert egyre kövérebbé és kövérebbé válnak, siettetik a saját halálukat, lassú öngyilkosságot követnek el. Nappal valahogy sikerül elfojtaniuk, de éjszaka a tudatos elme mélyen alszik, a tudattalan pedig nem szalasztja el a lehetőséget. Ismeri az utat – és nyitott szemmel mennek; még sötétben sem tapogatóznak.

Aggódnak, az orvosuk is aggódik, meg az egész családjuk: “Lecsökkentettük az étel mennyiségét, egyáltalán nem adunk cukrot, és mégis hízol!” Amiatt is nyugtalankodnak, hogy eltűnnek ételek a hűtőből. És az illetőt nem vonhatod felelősségre, hiszen reggel egyáltalán semmire nem emlékszik.

De ez a New York-i eset világhírűvé vált. A férfi egy ötvenemeletes épületben lakott, a legfelső emeleten. Éjszaka rendszeresen felkelt, kiment a teraszra, és átugrott a másik házra, ami mellette állt. Akkora volt a távolság, hogy tudatosan senki sem mert volna ekkora ugrásra vállalkozni – ő viszont megtette nap mint nap. Hamarosan tudomást szereztek róla az emberek, és elkezdtek gyülekezni az utcán, hogy megnézzék, hiszen szinte csodával ért fel a mutatvány. A tömeg lassan egyre nagyobb és nagyobb lett, majd egy nap, amikor a férfi éppen ugrani készült, a tömeg hangosan felkiáltott, üdvözölve a férfit, Ettől felébredt. De már túl késő volt – már elugrott. Nem érte el a másik teraszt – pedig minden éjszaka átugrott, majd visszaszökkent, bement a szobájába, és elaludt. De mivel tudatossá vált, és látta, mit tesz… De már elugrott… Lezuhant az ötvenedik emeletről, és a teste miszlikbe zúzódott az úton.

A hamis éned alvás

A lelked felébredés. Az én megtartásához a társadalom bizonyos szabályokat és fegyelmi előírásokat adott, már a legfiatalabb gyermeket is ambiciózussá teszik.

Senki nem mondja:

Egyszerűen légy önmagad!

Mindenki nagy ideálokat ad neki:

Légy Gautama Buddha, Jézus Krisztus vagy Albert Einstein… légy valaki! Ne csak önmagad maradj – te semmi vagy.

Az énednek sok diplomára van szüksége, az éned elismerést akar, megbecsülést. Azzal táplálkozik; azokból él. És még azok az emberek is, akik lemondanak a világról – szannyaszinná, szerzetessé válnak -, ők sem mondanak le az énjükről. A világról könnyű lemondani; de nagyon nehéz lemondani az énről, mert semmi mást nem ismersz magadból. Ismered az üzletedet, ismered az iskolázottságodat, ismered a nevedet – miközben pontosan tudod, hogy név nélkül érkeztél. Születésedkor tabula rasa voltál; semmi írás nem volt rajtad, a szüleid, a tanáraid és a papjaid kezdtek mindenhová írni rád.

Továbbra is hiszel az énedben, egész életedben. Az én nagyon érzékeny, mivel nagyon vékony – vékony abban az értelemben, hogy hamis. Ezért olyan érzékenyek az egoista emberek.

Gyakran mentem reggel sétálni, amikor még az egyetemen tanítottam. Fogalmam sem volt róla, kicsoda, de volt egy Öregember, és csupán a kora miatt mindig köszöntöttem:

Jó reggelt!

Mindössze mi ketten voltunk az utcán abban a korai órában, hajnali háromkor. Egy nap elfelejtettem jó reggelt kívánni neki, ezért rám szólt:

Hé, elfelejtetted?

Azt feleltem:

Ez furcsa! Egyáltalán nem ismerlek; pusztán a nagyapámmal egykorú, idős ember előtt tanúsított udvariasságból kívántam mindig jó reggelt neked. De ez nem szerződés, hogy meg kelljen tennem mindennap.

Azért követelte, mert örömöt okozott az énje egy bizonyos részének. Fogalmam sem volt róla, ki ő, neki azonban pontos elképzelése volt rólam, és sértette, hogy nem mondom neki:

Jó reggelt, uram!

Így folytattam:

Soha többé nem köszönök neked, sem más idős embernek pusztán udvariasságból, mert mérgezem vele az elmédet.

Név nélkül érkeztél a világba

De ha valaki a neved ellen szól valamit, készen állsz a harcra – anélkül, hogy eszedbe jutna, hogy anélkül érkeztél; ez a név hamis címke. Nincs semmilyen neved – a névtelenség a valóságod.

Azokat, akik lemondanak a világról, szentként imádják, de senki sem veszi észre, hogy az ő egójuk még kifinomultabb, még erősebb, mint valaha. Egy példa erre:

Három keresztény monostor állt a hegyek mélyén, és egy nap három különböző rendházba tartozó szerzetes találkozott össze véletlenül az úton. Fáradtak voltak – a városból jöttek -, ezért megpihentek egy fa alatt. Az első szerzetes így dicsekedett:
- Büszke vagyok a monostoromra. Talán nem vagyunk olyan nagy tudásúak, mint a ti monostorotok lakói, de puritánság terén nem vehetitek fel velünk a versenyt.
A második szerzetes kinevette:
- Felejtsd el a puritánságot! Nem más, mint önkínzás. Ami igazán fontos, az a szent iratok ismerete. Senki sem vetekedhet velünk. A mi monostorunk a legrégebbi, megtalálható benne az összes szent irat, és a szerzeteseink mind tudósok. Mi a puritánság? Hogy böjtöltök, nem esztek éjszaka, egyszer esztek egy nap?! Hogy merészelitek? Erre bármelyik idióta képes. De milyen bölcsességre tettetek szert?
A harmadik szerzetes csendesen hallgatta őket. Majd megszólalt:
- Mindkettőtöknek igaza lehet. Az egyik nagyon megterhelő, kemény életet él, feláldozza a testét, de talán a másiknak is igaza van: az ő emberei nagy tudósok.
A másik kettő kórusban kérdezte:
- És mi a helyzet veled és a te monostoroddal?
- Mi a helyzet velem és az én monostorommal? Mi alázatban vagyunk verhetetlenek!

Alázatban verhetetlenek! Az annyira nehéz… Növesztettek az énjüknek egy vallásos öltözéket. Megerősödött. Ezért mondom, hogy talán még a bűnösök is eljuthattak az élet legvégső partjaira, de a szentek nem… mert a bűnös tudja, hogy nem él puritán életet, nincs nagy tudása és nem is alázatos; csak egy közönséges ember, aki nem tud semmit. És ő talán sokkal vallásosabb, mert kevésbé uralja az énje, közelebb jut a lelkéhez.

Az igazi szabadság nem politikai, nem gazdasági, nem társadalmi; az igazi szabadság spirituális. Ha nem így lenne, Ramakrishna nem válhatott volna azzá, amivé vált – fénnyé önmaga számára -, mert abban az időben India brit uralkodók rabságában él. Akkor Ramana Maharsi nem lett volna ilyen dicsőség, ilyen csend, ilyen áldás, mert a brit imperializmus még mindig rabszolgaságban tartotta az országot.

A spirituális szabadság érinthetetlen

Az énedet rabszolgává lehet tenni, de a lelkedet nem.

Az éned eladható, a lelked azonban nem. Ha tudni akarod, mi az igazi szabadság, el kell dobnod az éned töredékeit – elfelejted, hogy brahmin vagy és nem szúdra; elfelejted, hogy keresztény vagy, nem csupán egy emberi lény; elfelejted a neved – mert tudod, hogy az csak hasznos eszköz, nem a valóságod. Elfelejted minden összegyűjtött tudásod – mert tudod, hogy csak kölcsönzött, nem a saját tapasztalatod, nem a saját érdemed.

Talán az egész világ tele van fénnyel, de mélyen belül sötétségben élsz. Mi haszna a fénnyel teli világnak, ha egy egészen apró láng sincs benned; lassan-lassan próbálod megérteni, hogy bármit aggattak rád a születésed után, az nem az igazi valóságod.

És ahogy az én töredékei eltűnnek, lassan tudatára ébredsz egy óriási égnek, mely épp olyan hatalmas, mint a külső ég… mert a létezés mindig egyensúlyban van. Az éned nem korlátozódik a testedre; a valódi lelked akkor sem fog elégni, ha a tested elég.

Igaza van Krisnának, amikor azt mondja:

Semmilyen fegyver nem érinthet engem, semmilyen tűz nem égethet.

Nem a testéről beszél, az agyáról, az énjéről – azok mind elpusztíthatók -, hanem van benned valami, ami elpusztíthatatlan, halhatatlan, örök. Veled volt már a születésed előtt, és veled lesz a halálod után is, mert az vagy te, az a legbenső lényed.

Ha ezt tudod, szabad vagy

Megszabadultál minden börtöntől: a test börtönétől, az elme börtönétől, a rajtad kívül létező börtönöktől.

Csak éld az életed hatalmas örömmel és ünnepléssel, a létezés ajándékaként. Táncolj a fákkal a napon, az esőben, a szélben. Sem a fáknak, sem az állatoknak nincsenek szent irataik; sem a csillagoknak, sőt szentjeik sincsenek. Az ember kivételével senki sem megszállottja a halottaknak. Ezt a megszállottságot tartom én az egyik legnagyobb hibának, amit az évezredek során elkövettek. Itt az idő teljesen véget vetni neki.

Hagyd nyitva a teret az új generációk előtt a keresésre, az igazság megtalálására, mert az igazság megtalálása nem olyan örömteli, mint a keresése. A zarándokút az igazi dolog, nem a templom elérése. Segítsd a gyermekeidet, hogy büszkék legyenek, ne engedelmes rabszolgák. Tanítsd meg nekik, hogy nincs nagyobb érték a szabad életnél és a szabad önkifejezésnél. Tedd képessé Őket arra… hogy ha a szükség úgy hozza, jobb meghalni, mint elfogadni bármiféle rabszolgaságot.

De ez még nincs megcselekedve. És amíg nincs megcselekedve, addig nem tudod megmenteni a világot az Adolf Hitlerektől, Joszif Sztálinoktól, Mao Cetungoktól, Ronald ReaganektŐl – nem tudod megmenteni az emberiséget a zsarnokoktól, diktátoroktól. Tulajdonképpen mélyen belül vágysz rájuk. Mélyen belül azt akarod, hogy valaki szabja meg a határokat és az életstílusodat. Annyira félsz attól, hogy hibát követsz el… mert ha szabad vagy, természetes, hogy sokat hibázol. De ne feledd, ilyen az élet.

Számtalanszor el fogsz bukni. Nincs azzal semmi baj. Kelj fel, és tanulj meg talpon maradni. Légy éberebb. Hibázni fogsz, de ne kövesd el újra ugyanazokat a hibákat. Így válsz bölcsebbé. Így válsz egyénné, büszkévé, akár ciprusfa, mely magasra nő, a csillagokhoz nyújtózik.

Ne légy törpe!

Próbáld elérni a képességeid engedte legvégső magasságot.

Én azt mondom neked: egyetlen ember sem születik úgy a világba, hogy ne lenne benne egy bizonyos képesség, amelyre büszke lehet; aki nem hordoz a méhében termést, hogy valami újat és gyönyörűt szüljön, amellyel gazdagabbá teszi a létezést. Egyetlen ember sem érkezik üres kézzel a világba.

Láttál már gyermekeket a születésükkor? Zárva van a kezük. Zárt kéz, ököl – egy rejtély: nem tudhatod, mi rejtőzik benne. És láttál már halott embert? Amikor valaki meghal… láttál már halottat ökölbe szorított kézzel? Lehetetlen. A haldoklók nyitott, üres, elhasznált kézzel halnak meg. Ezek csupán metaforák. Azt mondom, hogy a gyermek születésekor tele van lehetőségekkel – nem kell féltékenynek lennie senkire.

Ahogy túllépsz a hamis énen, hirtelen eléd tárul az ég, melynek nincsenek határai. Néhányan Istennek nevezik, néhányan Brahmának, de a legjobb szót Mahavira és Gautama Buddha használta rá: úgy nevezték: móksa. A móksa azt jelenti: “totális szabadság” -szabadság minden köteléktől, szabadság mindentől, ami hamis, ami meg fog halni. És ahogy megszabadulsz mindentől, ami hamis és halandó, hirtelen kitárulnak előtted a halhatatlanság kapui.

Remélem, egyikőtök sem szalasztja el azt a táncot, azt a dalt – az örökkévalóság zenéjét.

Osho

A cikk előzménye itt található: Rabszolgaság

Érdekelhet még: