Milyen a jó napszemüveg?
Egyre több napsütéses órával kell számolnunk, ahogy közeleg a nyár, és a természetben járva a napszemüvegek is előkerülnek a fiókból, esetleg a nagy tavaszi megújulás jegyében éppen most készülünk újat beszerezni. Ne feledjük, hogy a minőségre is érdemes figyelni! Most elmondjuk, pontosan min áll vagy bukik szemünk egészsége, ha napszemüvegről van szó, és mi lehet a következménye annak, ha a silány napvédelem mellett döntünk.
Ha arról esik szó, hogy a napsugárzás mennyire károsíthatja a bőrünket, mindig hozzá kell tennünk, hogy a napfény a szemünkre és a látásunkra is legalább olyan rossz hatással van. Ehhez kicsit érdemes részletesebben “megismerkedni” a napsugarakkal.
A szemünk is “emlékszik”! Az UV sugárzás káros hatásai az élet során folyamatosan összeadódnak, a károsodás lassan és fájdalommentesen jelenik meg.
Az UV-sugárzásnak ugyanis három fajtáját különböztetjük meg, így beszélhetünk az UVA- (315-400 nm), az UVB- (280-315 nm) és az UVC- (100-280 nm) sugárzásról. Ez utóbbiak még a légkör felső rétegében elnyelődnek, a következő, az UVB-sugárzás azonban a bőrünkre, sőt a szemünkre is káros hatással van hosszú távon, akár az UVA. Ez ellen védekezhetünk többek között egy jól megválasztott, minőségi napszemüveggel, illetve a legnagyobb napsütésben kalap és megfelelő védőruházat viselésével.
Zalka Optika a Viasat 3-on
Erről beszélt 2011. június 4-én a Viasat 3 Trendközelben című műsorában Zalka Attila is, a Zalka Optika tulajdonosa, aki Opticnet Magic Cleaner szemüvegtisztító spray-vel tmogatta reiki klubunkat.
A műsor fókuszában most a napszemüvegek álltak.
Többek között szó esett a gyermek napszemüvegekről is, hiszen a káros UV sugarak elleni védekezés már a legkisebbek esetében is fontos, sőt talán a legfontosabb, hiszen a szem “emlékszik” az elszenvedett UV által okozott károsodásokra és bizony nem mindegy, mire kell a szemünknek emlékeznie. Hangsúlyoztuk továbbá a megfelelő minőségű napszemüveg-lencsék jelentőségét és ismérveit, valamint bemutattunk olyan fényresötétedő lencsét is, ami egyesíti magában a dioptriás lencsék okozta éles látást a napszemüvegek fény és UV-védő tulajdonságával.
Ám, hogy a műsor nevéhez hűek maradjunk, szó esett természetesen a 2011-es év trendjeiről, az idei év legnépszerűbb és legdivatosabb napszemüvegeiről is. Sőt, a műsorban helyet kapott még egy kifejezetten kutyák számára készülő napszemüveg is.
Mire figyeljünk a napszemüveg vásárlásakor?
Mindig európai érvényű, “CE” jelzéssel ellátott napszemüveget vegyünk. Így lehetünk biztosak abban, hogy biztonságos védelmet nyújt az ultraibolya sugárzással szemben. A szárában lévő UV400-as jelzés arra utal, hogy az UV sugarakat 400 nm-ig szűri ki.
- Bármennyire is csábító az utcai árusok hatalmas és olcsó árakkal kecsegtető kínálata, ha tehetjük, akkor is inkább az optikusnál vásároljunk!
- Csak olyan szemüveget vegyünk, amihez jár használati utasítás, melyen információk is találhatók, méghozzá kezelési, tisztítási útmutatóval!
- A szemüveget próbáljuk fel, viseljük kicsit hosszabban is, mielőtt a kosárba kerül! Így derülhet ki, hogy elég könnyű, illetve kényelmes-e a keret, és hogy jól illeszkedik-e.
- Válasszunk helyesen a különböző színű lencsék közül: míg a sárga fokozza a kép élességét, a barna erősíti a kontrasztokat. A szürke lencsén át teljesen természetesnek hat a világ, a zöld tompítja az éles fényt, de nem sötétíti a képet. Vigyázat, a színezés és az UV-védőréteg között nincs összefüggés, gondoljunk csak arra, hogy a rendes szemüvegeket is elláthatják UV-védelemmel, ennek ellenére színtelenek!
Tipp!
A Magyar Látszerész Szövetség évről évre országos kampánnyal igyekszik felhívni az emberek figyelmét az UV-védelem fontosságára. A tavasz utolsó hónapjában országszerte lehetőség nyílik több optikusoknál ingyenesen bevizsgáltatni szemüvegünket, annak szűrőképességét. Web: www.uvteszt.hu
Jó tudni!
Bár a kontaktlencséket általában ellátják UV-szűrővel, nagyon erős napsugárzás esetén a lencse mellett napszemüveget is viseljünk!
Ha bóvli lencsét, esetleg semmit sem viselünk:
A napfény és mesterséges fényforrások ugyanúgy megégethetik a szem felszínét – ezt úgy kell elképzelnünk, ahogy a bőrt megégeti a nap. Ha olyan környezetben töltünk hosszú időt, ahol az UV-sugárzás visszaverődik, fokozottabb a veszély, ilyenkor alakulhat ki pl. a hóvakság (fotokeratitisz). Ez a jelenség általában 1-2 nap alatt magától meggyógyul.
Amennyiben a szemet rendszeresen éri sugárzás, ún. szemfelszíni elváltozásokkal kell számolnunk. Ilyen például a makuladegeneráció, a kúszóhártya vagy a szürke hályog, ez utóbbi a komoly látásromlások mintegy feléért felelős szerte a világon.
Forrás: Szemüvegvilág





