Székesfehérvári Reiki Klub

Legtöbben az idő világában, vagyis a múlt emlékei és a jövő elénk vetített várakozásai között éljük le egész életünket. Csak ritkán – a gyönyör, a harag hirtelen fellángolásaiban, szerelmesünk megpillantásakor vagy egy váratlan esemény ámulatában – érinthetjük a jelen időtlen dimenzióját.

Nagyon kevés ember lép ki az elme és az idő világából, annak versenyszerűségéből, ambícióiból, hogy az időtlenség birodalmában kezdjen új életet. És azok közül is csak nagyon kevesen próbálják megosztani élményeiket a többi emberrel. Lao Cu, Gautam Buddha, Bodhidharma… vagy a legutóbbi időkben George Gurdjieff, Rámana Maharishi, J. Krishnamurti – ezeket az embereket a kortársak vagy különcnek, vagy őrültnek titulálják, haláluk után azonban már “filozófusokként” beszélnek róluk. Az idők folyamán azután legendákká válnak – nem hús-vér lények többé, sokkal inkább mitológiai megjelenítései annak a kollektív tudatban megjelenő emberi vágyunknak, hogy mindennapi életünk értelmetlenségén és jelentéktelenségén túlnőhessünk.

Osho egy azok közül, akik meglelték a kaput, mely – az élet időn túli dimenziójába – a jelenbe vezet. Ő maga “rendíthetetlen egzisztencialistának” nevezte magát, és egész életét annak szentelte, hogy másokat arra buzdítson, hogy ők is felkutassák ezt a kaput – kilépjenek végre a múlt és jövő világából, és felfedezzék maguknak az örökkévalóság birodalmát.

Osho élete, munkássága, hitvallása

Osho 1931. december 11-én született Indiában, a Madhya Pradesh állambeli Kuchwadában. Kora gyermekkorától kezdve lázadó és szabad lélek volt, aki ragaszkodott ahhoz, hogy önmaga tapasztalja meg az igazságot, és soha nem fogadta el mások tudását vagy hitét.

Huszonegy éves korában történt megvilágosodása után még befejezte egyetemi tanulmányait, majd évekig filozófiát tanított a dzsabalpuri egyetemen. Eközben széltében-hosszában bejárta Indiát, nyilvános vitákra hívva az ortodox vallási vezetőket, megkérdőjelezve létjogosultságukat. Rengeteget olvasott; hogy ismereteit gyarapítsa, mindent elolvasott, ami a mai hit- és filozófiarendszerekkel, valamint a mai pszichológiával foglalkozik.

A hatvanas évek végén sajátos dinamikus meditációs technikákat kezdett kifejleszteni. A mai embert, mint mondja, annyira leterheli a múlt élettelen hagyományainak súlya és a mai kor rohanó életmódja, hogy csak egy katarzis-technika alkalmazásával képes ellazulni, és a gondolat nélküli meditáció állapotában feloldódni.

Nyugaton az emberek Oshóról a 70-es évek elején hallottak először. Az indiai Poonában 1974-ben alakult körülötte egy kommuna, ahol a Nyugatról érkezők kis csoportja hamarosan látogatók nagy áradatává duzzadt. Élete során Osho az emberi tudat kibontakoztatásának szinte minden aspektusáról beszélt, lámpást adva a mai lelki kereső kezébe. Tanítását nem intellektuális megértésre, hanem saját megtapasztalásra alapozta.

Osho nem tartozik egyik tradícióhoz sem:

Én egy teljesen új vallás-tudat kezdete vagyok, kérlek ne próbáljatok a múlttal összekapcsolni; a múlttal egyáltalán nem érdemes foglalkozni.

Osho sokszor szembehelyezkedett a régi vallásokkal, mivel szerinte ezek már alkalmatlanok a felgyorsult, modern élet számára. Mindent megtett azért, hogy a követői ne szervezzenek egy új vallást a tanításaiból a halála után. A legfontosabb értékek az életben szerinte a szeretet, a meditáció és a nevetés, és az emberi élet egyetlen valódi célja az, hogy elérje a megvilágosodást.

Több vallásos forrásból is átvett és magyarázott különböző technikákat. Beszédei során több mint 10 millió szót jegyeztek le, és legalább 600 könyv jelent meg a nevében hindi és angol nyelveken, melyek többek között Buddha, Krisna, Jézus, Szókratész, Zen és más mesterek tanításairól, valamint a legkülönfélébb témákról szólnak.

Rengeteget olvasott és tanításaiban sokszor használt szellemes vagy akár vaskos vicceket. Erőteljes szónoki tehetségét használta fel az üzenete továbbítására, viszont folyamatosan emlékeztette követőit arra, hogy beszédeinek egyetlen célja a hallgatóit elindítani a meditáció útján. Újra elővett és felújított több régi meditációs technikát, különböző tradíciókból, és több egyedi technikát is kifejlesztett (Dinamikus meditáció, Kundalini meditáció, Nadabrama stb).

Követői szerint Osho egyedülálló volt abban, hogy több különböző, egymásnak ellentmondó filozófiát is képes volt egyesíteni, mint például az antik görög tanításokat (Héraklész, Pitagorasz és Szókratész), a keleti filozófiákat (iszlám, buddhizmus) és Nietzsche ateizmusát. Véleménye szerint minden vallás valódi volt, amikor a megvilágosodott mesterek megalapították őket (mint Jézus, Buddha, Mohamed), és később romlottak el a hivatalos egyházak megjelenésekor. Ez az elképzelése sok teljesen különböző kultúrákból származó követőt eredményezett. Tanításaiban összehozta a nyugati és keleti, az anyagi és szellemi világot, és többször hivatkozott a jövő modern, tudatos emberére úgy, mint „Zorba, a Buddha”.

Indiában gyakran hívták „szex gurunak”, miután több felkavaró beszédet tartott ortodox közösségekben, a szabad szerelemről és a szabados szexualitásról. Tanításai szerint „a tantrában minden szent, és semmi sem szentségtelen”.

Filozófiáját episztemológiai szempontból nyugati kategóriák szerint leginkább radikálisan szkeptikusnak, relativisztikusnak lehetne besorolni. Alaposan tanulmányozta és ismerte a keleti tanok szinte mindegyikét, hatalmas erő és tekintély áradt belőle, szavait kinyilatkoztatásként fogadták a világ minden tájáról érkező tanítványok, barátok, keresők. A számukra tartott előadásokat több mint hatszáz kötetben kiadták, több mint harminc nyelvre lefordították. Tanításáról ezt mondja:

Az én üzenetem nem egy doktrína, nem egy filozófia. Az én üzenetem egy bizonyos alkímia, egy tudomány az átalakuláshoz; tehát csak akik készek egójukban meghalni és újjászületni valami merőben újban, valamiben, amit most el sem tudsz képzelni… csak annak a kevés embernek lesz bátorsága meghallgatni, mert engem hallgatni veszélyes. Ha engem hallgatsz, akkor megtetted az első lépést az újjászületésed felé. Tehát ez nem egy filozófia, amit magadra ölthetsz, mint egy kabátot, s aztán henceghetsz benne. És nem is doktrína, amiben vigaszt találsz gyötrő kérdéseidre. Nem, az én üzenetem nem valami verbális kommunikáció – ennél sokkal kockázatosabb: nem egyéb, mint halál és újjászületés.

Osho a meditációról is másoktól eltérő véleményt fogalmazott meg. Szerinte a meditáció egy elmén kívüli állapot, nem pedig koncentráció. Elme nélküli, az elméhez való „nem ragaszkodás” állapota. A meditáció egy olyan dolog, ami valakivel „megtörténhet”, egy olyan állapot, amiben létezhet, de nem olyasmi, „amit csinálhat”. Szerinte a modern ember számára egyáltalán nem egyszerű csak ülni és meditációban lenni, ezért létrehozott olyan aktív meditációs technikákat, amelyek az embert természetes úton viszik a meditáció állapotába. Ezek a technikák – állítása szerint – lehetővé teszik, hogy egy személy felszínre hozza a mélyen elnyomott vágyait, gondolatait. Több technikájában használja fel a táncot, a szexualitást. De mint sokszor felhívta a tanítványok figyelmét, a meditációs technika még nem maga a meditáció, ez csak egy módszer a meditációs állapot elérésére.

Osho 1990. január 19-én hagyta el testét. Tanítása most is virágzik, meditációs módszerei az egyéni kutatás műhelyének fontos kellékei. Poonai asramjában lévő szamádhijában, egy márványtáblára vésve a következő sorok olvashatók:

Osho
Sosem született, Sosem halt meg, Csak látogatást tett a Föld bolygón
1931. december 11. és 1990. január 19. között

Érdekelhet még: