Tanfolyami jelentkezés

Google Plus

Facebook

Van-e jövőnk?

Van-e jövőnk?
Nagyon valószínű, már ami az életet illeti, hogy nem lesz jövő. Egyre közelebb érünk egy zsákutca végéhez. Szomorú dolog erre a tényre rádöbbenni, de ugyanakkor mégis csak jó felismerni, mert így esetleg még választhatunk egy másik utat. Amilyen irányban a dolgok most haladnak, csak egyvalami lehetséges – teljes pusztulás, globális öngyilkosság.

És az egészben az a legaggasztóbb, hogy a világ értelmisége, a tudósok és filozófusok mindezekről a tényekről nem akarnak tudomást venni.

Minden értelmes lénynek arra kellene törekednie, hogy a különböző érdekcsoportok ne pusztíthassák el ezt a bolygót. Meg kell menteni az embert, a világegyetem legnagyszerűbb teremtményét! Az ember négymillió év alatt fejlődött ki ezen a Földön. Ez óriási érték. És a lehetőség, a jövőben rejlő lehetőség még ennél is értékesebb.


Ha tehetünk valamit a jövő érdekében, akkor azt most kell megtenni

Különben a világegyetemből el fog tűnni a tudatosság legmagasabb foka. Ez nemcsak a Föld számára lenne veszteség, hanem az egész világegyetem számára is.

Több millió év kellett ahhoz, hogy a tudatosságjelenlegi fokára eljussunk, ám nincs időnk kivárni, hogy a természet a maga lassú módján haladjon előre a fejlődésben. A természet nem siet, korlátlan idő áll a rendelkezésére; nekünk azonban nem. Nekünk csak néhány évünk van.

Az ENSZ Környezeti és Fejlesztési Világbizottsága által készített “Közös jövőnk” című beszámolója felhívta a figyelmet egy “ésszerű fejlődésre”, ami feltétlenül szükséges a bolygó megmentéséhez. “A jelen szükségleteit úgy kell kielégíteni, hogy a jövő erőforrásait ne használjuk fel” – állapítja meg a beszámoló, és azt is elismeri, hogy ha valamit tenni kell, akkor azt most kell megtenni, különben késő lesz.


A következtetés helyes, a beszámoló azonban nem egyértelmű.

Nem egyértelmű, mert nem szól arról, hogy mik az okai a jelenlegi problémáknak.

Ha a jövőbeli problémákat valóban meg akarjuk oldani, akkor a problémák gyökereit a múltban kell keresnünk. Egész múltunk az, minden részletében, ami ezt a veszélyes helyzetet előidézte.

Erről azonban senki nem beszél, mert a mai napig egyetlen generáció sem törődött soha a jövővel. Az ember évezredekig úgy élt, ahogy akart, és az idősebb nemzedék egyszerűen kényszerítette a fiatalabbat, hogy úgy éljen, mint ő. Ám ez így tovább már nem mehet.

A változásnak most alapvetőnek kell lennie; az új nemzedékek már nem élhetnek úgy, ahogyan mi. Csak így nyílik lehetőség megváltoztatni a jövőt.

Osho





Aszály. Éhség. Áradás. Hurrikán. Savas eső. Az esti híradóban a katasztrófák egymástól független eseményeknek tűnnek. Igaz ez? Vagy egy nagyobb, az egész Földünket érintő rejtvény részei? Ha az utóbbi kérdésre igen a válasz, a megfejtés a jövőnkről szól. A lenti videóban erre a kérdésre keresi a választ a Leonardo DiCaprio vezette forgatócsoport. A magyar feliratot a filmlejátszás elindítása után a CC gomb megnyomásával lehet bekapcsolni és utána a magyar felirat kiválasztáshoz kattints a ‘Hungarian’ menüpontra a legördülő menüben.

The video cannot be shown at the moment. Please try again later.

Érdekelhet még:

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!