A szolgaságtól való szabadulás káoszt hoz

Az egész családom érintve volt az indiai szabadságharcban. Mindannyiukat bebörtönözték. Megszakadt az iskoláztatásuk. Egyikük sem tudta befejezni az egyetemet, mert mielőtt levizsgázhattak volna, elkapták őket – egyikük három évet töltött börtönben, másikuk négyet. Akkor már túl késő volt újrakezdeni, ők pedig elhivatott forradalmárokká váltak. A börtönben kapcsolatba léptek a forradalom minden vezetőjével; attól kezdve a forradalomnak szentelték az egész életüket.

Én kicsi voltam, de gyakran vitatkoztam az apámmal, a nagybátyáimmal:

Értem, hogy a rabszolgaság csúnya, elembertelenít, lealacsonyít, elveszi az emberi lét méltóságát; harcolni kell ellene. De az én kérdésem az: mihez fogtok kezdeni, ha szabadok lesztek? A megszabadulás valamitől egyértelmű, nem is ellenzem. Én azt akarom tudni, és pontosan érteni, hogy mihez fogtok kezdeni a szabadságotokkal? Azt tudjátok, hogyan éljetek rabszolgaságban. Tisztában vagytok vele, hogyan éljetek szabadságban? Tudjátok, hogy a szolgaságban fenn kell tartani egy bizonyos rendet; máskülönben eltipornak, megölnek, lelőnek.
Tisztában vagytok vele, hogy a szabadságban a ti felelősségetek lesz fenntartani a rendet? Senki sem fog megölni, és nem mások lesznek felelősek érte – ti lesztek. Megkérdeztétek a vezetőiteket, mire irányul majd ez a szabadság?

Sosem kaptam választ. Azt mondták:

Jelen pillanatban teljesen lefoglal a szolgaságtól való megszabadulás; a szabadsággal később foglalkozunk majd.

Tovább ellenkeztem:

Ez nem tudományos hozzáállás. Ha lerombolod a régi házat, és intelligens vagy, el kell készítened az új háznak legalább a tervrajzát. Az a leghelyesebb, ha a régi lerombolása előtt előkészíted az újat. Máskülönben ház nélkül maradsz, és szenvedni fogsz – mert jobb a régi házban élni, mint ház nélkül lenni.

A családomban, ahol gyakran időztek az indiai forradalom nagy vezetői – ez állandó vitám volt velük. És nem találtam egyetlen olyan vezetőjét sem a forradalomnak, aki meg tudta volna válaszolni, mihez kezdenek majd a szabadsággal.

Eljött a szabadság

Milliószámra ölték egymást a hinduk és a mohamedánok.

A brit erők visszatartották őket egymás legyilkolásától; a fegyveres erőket eltávolították, és zavargások törtek ki szerte Indiában. Mindenkinek veszélyben volt az élete. Egész városok álltak lángban; egész vonatok lángoltak, és nem engedték ki az embereket a lángoló vonatokból. Azt mondtam:

Furcsa. Ez mind nem történt meg a szolgaságban, de megtörténik a szabadságban – egyszerűen azért, mert nem voltatok felkészülve arra, mit jelent a szabadság.

Két részre szakadt az ország – sosem gondoltak erre korábban. Az egész országban teljes volt a káosz, és a hatalomra került emberek egy bizonyos szakértelemmel rendelkeztek – hidak és börtönök felgyújtásához, az országot szolgaságba döntő emberek legyilkolásához értettek. Ez a szakértelem mit sem ért egy új ország építésekor. De ők voltak a forradalom vezetői; természetesen ők kerültek hatalomra. Harcoltak, győztek, így az ő kezükbe került a hatalom.

Egyetlen forradalmárnak sem lenne szabad hatalmat adni, mert ő csak azt tudja, hogyan lázadjon; azt már nm, hogyan teremtsen – csak rombolni tud. El kell ismerni, meg kell becsülni, aranyéremmel meg minden mással lehet jutalmazni, de nem szabad hatalmat adni neki! Olyan embereket kell találnod, akik tudnak teremteni – de ezek olyan emberek lesznek, akik nem vettek részt a forradalomban.

Nagyon kényes kérdés ez. Mert a kreatív emberek a kreativitásukkal voltak elfoglalva, nem érdekelte őket, ki kormányoz. Valakinek muszáj kormányoznia, de hogy azok a britek vagy az indiaiak, teljesen mindegy. Ők azzal voltak elfoglalva, hogy kreatív munkába öntsék az energiájukat, ezért nem vettek részt a harcokban. Most viszont a forradalmárok nem engedik át nekik a hatalmat. Tulajdonképpen ők a renegátok. Ezek az emberek egyáltalán nem vettek részt a forradalomban, te meg hatalmat akarsz adni nekik?

Mind a mai napig a világ összes forradalma elbukott

Egyszerűen azért, mert a forradalmat kivívó emberek egyfajta dologhoz értenek.

Azok pedig, akik létre tudják hozni, meg tudják teremteni az országot, és felelősséget ébresztenek az emberekben, egy másik csoportba tartoznak. Ők nem vesznek részt a rombolásban, a gyilkolásban. Emiatt azonban hatalomhoz sem tudnak jutni. A hatalom a harcolók kezébe kerül, így természetesen elkerülhetetlen a forradalom bukása, mindaddig, amíg a szavaimat nem értik meg egészen pontosan.

Két része van a forradalomnak: -től és -ért; ezért két fajta forradalmárnak kellene lennie; az egyik az első részért harcol – megszabadulni valamitől -, a másik pedig azután dolgozik, miután az első rész befejeződött, méghozzá valamiért. De ezt nehéz megvalósítani. Ki fogja megvalósítani? Mindenki ég a hatalomvágytól. Ha győznek a forradalmárok, övék a hatalom; képtelenek másoknak átadni, és az országban kitör a káosz. És mindennap minden dimenzióban tovább rosszabbodik.

Ezért nem tanítok én forradalmat; lázadást tanítok. A forradalom a tömegé; a lázadás az egyéné. Az egyén megváltoztatja önmagát. Nem foglalkozik a hatalmi rendszerrel; egyszerűen megváltoztatja a saját lényét, életet ad egy új embernek önmagában. És ha az egész ország lázadó…

És ami a legcsodálatosabb benne: a lázadásban mindkét típusú forradalmár részt vehet, mert itt sokat kell rombolni, és sokat kell teremteni. Teremtés céljából kell rombolni, ezért mindenki számára vonzó a dolog – azoknak is, akiket a rombolás érdekel, és azoknak is, akiket a kreativitás.

Ez nem tömegjelenség. Hanem a saját egyéniséged. És ha több millióan mennek keresztül a lázadáson, akkor az országok, nemzetek feletti hatalom ezeknek az embereknek a kezébe kerül – akik lázadók. Csupán a lázadásban járhat sikerrel a forradalom; máskülönben kettéhasad a személyisége.

Osho

A cikk előzménye itt található: Lázadás, nem forradalom
És itt folytatódik: A lázadás egy és egyszeri

Érdekelhet még:

Hozzászólások

hozzászólás