Hatalomvágy

Osho, egész életemben izgatott és vonzott a hatalom és az a tekintély, amit a hatalommal az ember megszerezhet magának. Ez ma már nagyon korlátoltnak és kisszerűnek tűnik. Mégis, most úgy érzem, hogy létezik egy hitelesebb fajtája is a hatalomnak, ami nem függ az emberektől, nem függ a külvilág reakciójától – sokkal inkább rólam szól. Tudnál nekem mondani valamit erről a vonzalmamról?

A kérdésed alaposabb vizsgálatot kíván, ugyanis mondhatok rá igent is és nemet is. Igent nem mondok; sokkal valószínűbb, hogy nemet mondok. Elmondom, miért. Az elme így játszadozik veled és azt mondja:

Egész életemben izgatott és vonzott a hatalom és az a tekintély, amit a hatalommal az ember megszerezhet magának.

Ez egy őszinte felismerés. A legtöbb hatalommániás ember ennek nincs is tudatában; a hatalomvágyuk általában tudattalan marad. A környezetük látja, de ők maguk nem.

Ez a hatalomvágy az egyik legsúlyosabb betegség, amitől az ember valaha is szenvedett. Ráadásul minden oktatási rendszer, az összes vallás, kultúra és társadalom, mind csak erősíti ezt a betegséget az emberben. Mindenki azt akarja, hogy az ő gyereke legyen a világ legnagyobb hatalmú, legbefolyásosabb embere. Figyeld csak meg az anyukákat a játszótéren, ahogy a gyerekeikről beszélnek – mintha csak magát Nagy Sándort, Rettegett Ivánt, Sztálint vagy Ronald Reagent szülték volna a világra…

Egyszerre öt milliárd ember fut versenyt a hatalomért. Meg kell értened, hogy ez a szűnni nem akaró hatalomvágy egyfajta belső ürességből fakad. Azok az emberek, akik nem vágynak hatalomra, beteljesültek, elégedettek, otthon érzik magukat az életükben. Egész lényük hálás a létezésnek – nem kérnek semmi többet. Bármit is kaptál a léttől, azt soha nem kérted. Minden, ami most a tiéd, a lét bőkezű ajándéka.

Két ösvény nyílik meg előtted

Az egyik a hatalomvágy felé, a másik a feloldódni akarás felé vezet.

Azt mondod:

Ez ma már nagyon korlátoltnak és kisszerűnek tűnik.

Nem csak korlátolt és kisszerű, de visszataszító és beteges is. Már maga az a gondolat, hogy hatalmat akarsz más emberek felett, azt jelenti, hogy el akarod venni a méltóságukat, le akarod rombolni az egyéniségüket, rabszolgaságba akarod taszítani őket. Ilyet csak egy undorító elme tehet. Aztán azt mondod:

…úgy érzem, hogy létezik egy hitelesebb fajtája is a hatalomnak, ami nem függ az emberektől, nem függ a külvilág reakciójától – sokkal inkább rólam szól.

Ebben van némi igazság, de ez nem a te tapasztalatod. Természetesen létezik olyan hatalom, amelyiknek semmi köze a többiekhez; ez az a hatalom, amivel a virág kinyitja a szirmait. Te láttad már ezt a hatalmat, ezt a dicsőséget? Láttad már valaha a csillagos éjszaka hatalmát? Az senki felett nem uralkodik. Láttad már, ahogy egy apró falevél táncol a napfényben, vagy épp az esőben? A gyönyörűségét, a nagyszerűségét, a boldogságát…? Ennek semmi köze nincsen senki máshoz. Még csak arra sincs szüksége, hogy egyáltalán lássa valaki. Ez az igazi függetlenség. Ez vezet el lényed legősibb forrásához; oda, ahonnan az életed ered minden pillanatban. De ezt a hatalmat nem is lenne szabad hatalomnak nevezni, mert így összekeverednek a fogalmak.

Már maga a szó, hogy “hatalom” magában hordozza, hogy hatalom valaki felett. Ezt sokszor még nagyon intelligens emberek sem voltak képesek megérteni. Indiában létezik egy vallás, a dzsainizmus… dzsaina azt jelenti “hódító”. Az eredeti jelentése minden bizonnyal az volt, amiről te is beszéltél: az az erő, amitől a virág szirmai kibomlanak és amitől az illat szárnyra kel, az a hatalom ami benned is ott áramlik. De én sokáig tanulmányoztam a dzsainizmus hagyományát, és tudom, hogy amikor valakit “hódítónak” neveznek, akkor ez alatt azt értik, hogy saját magát hódította meg. Valakit mindenképpen le kell győzni.

Mahávira nevét megváltoztatták, eredetileg ugyanis Vardhamána volt a neve. “Mahávira” azt jelenti “a nagy hódító”, a nagy, győzedelmes férfiú. De az, hogy Mahávira legyőzte önmagát, tulajdonképpen annyi, hogy képes volt meztelenül kinn állni az esőben és a hidegben, hogy jól bírta az éhezést, akár hónapokig is képes volt böjtölni. Tizenkét évnyi vasfegyelemmel elérte, hogy a tizenkét évből mindössze egy évig evett, tizenegy éven át éhezett. Persze nem folyamatosan – egy hónapig éhezett, aztán egy napig evett -, de ha megnézzük a tizenkét évet, az jön ki, hogy pusztán egy évig evett. A fennmaradó tizenegy évben végig kínozta a testét.

Nagyon mély belátásra van szükség ahhoz, hogy megértsd: másokat kínozni, vagy magadat kínozni egy és ugyanaz – eltekintve attól, hogy a másik esetleg megvédheti magát. Annak legalább van némi esélye. Ha nekiállsz önmagadat kínozni, téged senki nem védhet meg; a saját testeddel azt csinálsz, amit akarsz. Ez egyszerű mazochizmus. Az én meglátásom szerint, ez nem vezethet önmagad belső forrásának megtalálásához. Ezért nem is nevezném “hatalomnak” azt az erőt, ami lényed mélyéről fakad… ez a szó már meg van fertőzve. Inkább békének, szeretetnek, együttérzésnek hívom… döntsd el, neked melyik a szimpatikusabb.

A hatalom mindig erőszakos emberek kezében volt

Lényegtelen, hogy másokkal vagy épp önmagukkal szemben voltak erőszakosak – erőszakosak voltak.

Nekem egyébként úgy tűnik, azok az emberek a természetesebbek, akik másokkal erőszakosak. Az önmagukkal szemben erőszakot elkövetők mindig elképesztően pszichotikusak voltak. Érdekes módon mégis belőlük lettek a “szentek”. Pedig az ő érdemük mindössze annyi, hogy megmutatták, milyen vasfegyelemmel tudja kínozni magát az ember. Vannak, olyan “szentek”, akik tövises ágyon alszanak. Varanasiban még manapság is találsz ilyeneket. Cirkuszban elmegy az ilyen, de egyébként rettentő szánalmas dolog. Az ilyen embereket megvetni kellene, nem pedig tisztelni. Ezek olyan bűnözők, akik a saját testük ellen követnek el bűnöket – csak épp az ilyen esetben az áldozat még be sem perelheti az elkövetőt.

Nagyon fontos tehát megérteni a hatalom és az erő jelenségét, különben a hatalom iránti korábbi vágyad fog visszatérni újabb és újabb álarcokban. Most ugyanis azon vagy, hogy önmagad felett gyakorolj hatalmat. Nagyon így fest a dolog. Azt mondod:

létezik egy hitelesebb fajtája is a hatalomnak, ami nem függ az emberektől, nem függ a külvilág reakciójától – sokkal inkább rólam szól.

Már önmagában az, hogy egyáltalán megemlíted a többieket és a reakciójukat, azt mutatja, hogy még mindig nem gondolkodsz másképp. Először azt akartad, hogy a többi ember felnézzen rád és elismerje a hatalmadat, mert mondjuk te vagy a világ ura, vagy mert Nobel-díjat kaptál, vagy valami hasonló marhaság. De hát ugye nem lehet mindenki Nagy Sándor, és nem lehet mindenkiből Nobel-díjas sem – nem lehet mindenki jobb vagy erősebb a többieknél.

És itt jön a fordulat

Mivel magad is felismered, hogy ez nem lehetséges – túl nagy a verseny, nem bírod a tempót, vannak nálad nagyobbak, erősebbek, sokkal veszélyesebbek a versenyben -, visszavonulsz saját magadba, és most ott próbálsz valamilyen hatalmat ragadni magadhoz…

Olyat, ami nem függ másoktól. Abból a pár mondatból, amit mondtál, pontosan látom, hogy ugyanazt az utat akarod végigjárni, csak most magadban. Először mások felett akartál uralkodni, most önmagad felett akarsz. Ezt hívják fegyelemnek.

Erről Aesopus egyik meséje jut eszembe. Egy őszi délutánon, amikor már szépen érett a szőlő, a róka megpróbált egy fürtöt leszakítani. Csak hát a szőlő nagyon magasan volt, a róka nem tudott elég magasra ugrani, hogy elérje. Pár percig próbálkozott, de aztán látta, hogy ez sehogy se fog menni, majd körbenézett, hogy netán látta-e valaki, ahogy ott szerencsétlenkedik a szőlők alatt. Egy kis nyúl bizony végignézte az egészet. A róka leplezni próbálva kudarcát, méltóságteljes léptekkel elindult, de a nyúl utána szólt:

Mi történt, róka koma, nem érted el a szőlőt?

Erre a róka.

Ugyan már! Kell a fenének az a savanyú szőlő!

Ha le akarsz mondani a hatalomvágyadról, akkor azt ne úgy tedd, mint a róka a szőlőről tette ebben a mesében. Először értsd meg, hogy honnan jön a vágy! Az ürességedből, a kisebbségi érzésedből ered.

Csak úgy szabadulhatsz meg ettől a visszataszító hatalomvágytól, ha belépsz az ürességedbe, és pontosan megérted, valójában mi is az. A hatalmi játékaiddal folyton csak menekültél előle egész életedben. Most az energiádat ne arra használd fel, hogy kínozod, hogy mazochista módon fegyelmezed önmagad, hanem nézz bele az ürességedbe! Fedezd fel, mi az valójában! Rózsák nyílnak ebben az ürességben. Az örök élet forrását találod meg benne.

Nem szenvedsz többé kisebbségi érzésektől, nem kell azzal törődnöd, hogy a többiek mit mondanak. Egyszerűen rátalálsz önmagadra.

A hatalommániás emberek egyre távolodnak maguktól

Minél messzebb viszi őket az elméjük, annál üresebbek lesznek belül.

Az olyan szavakat, mint az “üresség” és a “semmi-ség” elítélik, te pedig elfogadtad ezt. Ahelyett, hogy felfedeznéd a semmiség gyönyörűségét… az tulajdonképpen maga a csend, a hangfalán zene. Ehhez semmilyen élvezet nem fogható. A semmi-ség maga a boldogság. Gautama Buddha nirvánának nevezte azt a tapasztalást, amikor végül rátalált önmagára. A nirvána azt jelenti “semmiség”. Ha egyszer ráébredsz a semmire, minden feszültség, minden konfliktus és szorongás eltűnik. Megtaláltad az élet forrását, amely nem ismeri a halált.

Mégis szeretnélek újra emlékeztetni: ne nevezd ezt “hatalomnak”. Nevezd inkább szeretetnek, csendnek, áldásnak, de a “hatalom” szót rettentően beszennyezte a múlt. Előbb alaposan meg kellene tisztítani ahhoz, hogy újra használhassuk, mert most valami egészen más jut róla eszedbe.

Ezt a világot olyan emberek uralják, akik súlyos kisebbségi komplexussal küzdenek, és ezt próbálják elfedni bármi hatalommal, amit meg tudnak ragadni. Nagy az igény, hát sok módszert kitaláltak. Természetesen nem lehet mindenkiből valamilyen ország elnöke, ezért aztán felosztják az országot kisebb tartományokra. Így már sokkal több emberből lehet kormányzó és miniszter. De ezeknek a munkáját is felosztották ám, így még több emberből lehet valamilyen funkcionárius, és ez így megy tovább a legalsóbb szintekig. Az egész hierarchia olyan kisebbségi komplexusos emberekből áll – a legutolsó küldönctől az elnökig mind ugyanabban a betegségben szenvednek.

A közönséges embereknek természetesen nincs hatalmuk

Ők csak távolról nézik a hatalmasokat és közben azt gondolják:

Ha nekem is megadnák mindazt a tiszteletet és megbecsülést, amit nekik, akkor én is lennék valaki. Ott hagyhatnám a lábnyomomat az idő homokján.

Őket is megérinti a hatalom szele. De nézd csak meg azokat az embereket, mint például Gautama Buddha, akik a hatalommal együtt születtek, de később lemondtak róla, mert belátták, hogy ez a fajta hatalom teljesen hiábavaló és fölösleges. Belül mit sem változol tőle. Ha több milliárd dollárod lesz is, benned semmilyen változás nem megy végbe ettől. Pedig csakis a benned végbemenő változás, a benned zajló átalakulás hozhatja el a békét számodra. Ebből a békéből születik meg a szeretet, ebből a békéből fakad a tánc, az ének, a kreativitás. De inkább kerüld el a “hatalom” kifejezést.

Most még csak gondolkodsz erről, de a gondolkodás nem segít. A gondolkodás akkor jó, ha hatalomért, pénzért, elismerésért, tiszteletért akarsz versenybe szállni a többi emberrel. De arra, hogy megtaláld önmagad, tökéletesen hasznavehetetlen. Ezért fektetek akkora hangsúlyt a meditációra, hogy a segítségével kiléphess az elmédből: ki a gondolatok világából a csönd világába.

Amint megtapasztalod a belső lényedet, minden kapzsiság, pénzsóvárság, hatalomvágy egyszerűen elpárolog, értelmét veszti a folytonos összehasonlítgatás. Megtaláltad magadban Istent – ezek után mire vágyhatnál még?

Osho

A cikk itt folytatódik: Az akaraterőről

Érdekelhet még:

Hozzászólások

hozzászólás