Semmi sem akkora kudarc, mint a siker

Semmi sem akkora kudarc, mint a siker!A siker csak akkor meghatározó számodra, ha vesztes vagy. Ha egyszer győzedelmeskedsz, rájössz, hogy rászedett a világ, az emberiség, a társadalom.

Ez mindenfajta siker természetes végkifejlete.

Hadd meséljek el egy történetet, amely világosabbá teszi mindezt.

Egy gazdag, nagyon gazdag ember egyszer csak rendkívül ingerültté és csalódottá vált. Ennek az embernek tehát megvolt mindene, csak az elméjében nem volt béke. Nekilátott, hogy megkeresse elméje nyugalmát.

A világ minden vagyona az övé volt, és most az elme békéjét kereste. Egyik bölcstől a másikhoz ment, akik mind kiváló tanácsokkal látták el, de a tanácsok senkin sem segítenek.

Valójában csak bolondok adnak tanácsot. És csupán bolondok fogadják meg Őket.

Bölcs ember nem szívesen ad tanácsot, mert a bölcs pontosan tudja, hogy ez az egyetlen dolog a világon, amit ingyen osztogatnak, és ez az, amit soha senki nem fogad meg, akkor pedig minek fáradna vele.

Egy bölcs ember először arra készít fel, miként tudnád megfogadni a tanácsokat. Nemegyszerűen tanácsot ad; előbb fel kell készülnöd. Évekbe telhet, mire felkészít, mire előkészíti a talajt, és csak azután vetheted el a magot. Csak a bolond szórja szét a magokat sziklák és kövek között, mit sem törődve azzal, hogy így elvesztegeti őket.

Tehát ezek a bölcsek tanácsokkal látták cl a gazdag embert, de semmi sem segített. Végül egy férfi, akit nem kérdezett, aki egyáltalán nem volt híres – épp ellenkezőleg, a falu bolondjának tartották -, szóval ez az ember egy nap megállította az úton, és azt mondta neki:

- Fölöslegesen vesztegeted az idődet. Ezek nem igazi bölcsek; tökéletesen ismerem őket, de mert bolond vagyok, senki sem hisz nekem. Talán te sem hiszel nekem, de én ismerek egy bölcset. Mivel látom, mennyire kétségbeesetten keresed az elméd békéjét, gondoltam, legjobb lesz, ha megmutatom neked a megfelelő embert. Egyébként csak egy bolond vagyok; senki sem kér tőlem tanácsot, és én sem adok tanácsot soha senkinek. De ez már túl sok volt. Láttam, milyen szomorú vagy, milyen nyomorult, és megtörtem a hallgatásomat. Menj el ahhoz az emberhez a következő faluba.

A gazdag ember azonnal elindult gyönyörű lován egy nagy zacskó értékes gyémánttal. Oda is ért, és meglátta a férfit, akit a szufik Naszrud-din mollának neveztek. A gazdag ember megkérdezte a molíát:
- Tudsz nekem segíteni abban, hogy békét teremtsek az elmémben?
- Segíteni? Megadhatom, amit kérsz – felelte a molla.
“Ez különös” – gondolta a gazdag ember. “Először is, egy idióta ajánlotta… de végső kétségbeesésemben, azt gondoltam, ártani nem árthat, hát eljöttem ide. De úgy tűnik, ő még nagyobb bolond, hiszen azt mondja: megadhatja nekem.” Aztán így szólt:
- Meg tudod adni nekem? Már mindenféle bölcsnél jártam, és mind elláttak tanácsokkal: tedd ezt, tedd azt, képezd magad, jótékonykodj, segítsd a szegényeket, alapíts kórházakat, csináld ezt meg azt. Ezeket mondták, én pedig valóban mindent megtettem, amit tanácsoltak, de semmi sem segített. Tulajdonképpen egyre nagyobb bennem a zűrzavar. És akkor te azt mondod, hogy megadhatod nekem?
A molla így felelt:
- Igazán egyszerű. Szállj le a lovadról.
És akkor a gazdag ember leszállt a lováról. A kezében tartotta a zsákját, és a molla megkérdezte:
- Mi van a zacskódban, hogy olyan közel tartod a szívedhez?
- Ezek értékes gyémántok – felelte a férfi. – Ha békét adsz nekem, megkapod tőlem ezt a zsákocskát.
Mielőtt felfoghatta volna, mi történik, a molla megragadta a zacskót, és elrohant vele! A gazdag ember egy pillanatig döbbenten állt; fogalma sem volt, mit tegyen. Aztán követni kezdte a férfit, de a molla városában voltak, s így az ismert minden utcát, minden átjárót, ráadásul futott is. A gazdag ember még soha életében nem futott, és nagyon kövér volt… Sírt, kiabált, dühöngött, hullottak a könnyei.
- Teljesen rászedtek! – panaszkodott – Az a férfi elvitt mindent, amit egész életemben kemény munkával kerestem, a vagyonomat; mindent elvitt.
Lassanként egész tömeg gyűlt össze körülötte, és mindenki rajta nevetett.
- Mind bolondok vagytok? – kérdezte a férfi. – Ebben a városban csak őrültek laknak? Engem itt kifosztottak, és ahelyett hogy elfognátok a tolvajt, csak nevettek.
Az emberek azt felelték:
- A molla nem tolvaj, hanem nagyon bölcs ember.
- A saját városom bolondja miatt jutottam ilyen bajba! – mondta a gazdag ember. Nagy nehezen, futva, izzadva sikerült a molla nyomába érnie, aki ugyanahhoz a fához tért vissza, ahová a lovat kikötötték. Leült a fa alá a zacskóval, a gazdag ember pedig sírva, könnyezve odament hozzá.
A molla így szólt:
- Itt a zacskód.
A gazdag ember elvette a zsákocskát, és a szívéhez szorította.
- Milyen érzés? – kérdezte a molla. – Érzed, hogy béke van az elmédben?
A gazdag ember bólintott.
- Igen, nagy békességet érzek. Te igazán furcsa ember vagy, és furcsák a módszereid.
- Ezek nem furcsa módszerek, ez egyszerű matematika – felelte a molla. – Minden, amid van, természetessé válik számodra. Ha felmerül a lehetőség, hogy elveszíted, azonnal tudatosul benned, mi is az, amit elveszíthetsz. Nem kaptál semmi újat; ez ugyanaz a zacskó, amelyet nyugtalan elmével cipeltél. Most ugyanazt a zsákocskát a szívedhez szorítod, és mindenki láthatja, micsoda béke van benned, mint egy igazi bölcsben! Most pedig menj haza, és ne zaklasd az embereket.


A gyermek nincs tisztában azzal, mit hozott magával

Itt rontja el a kisgyerek: ártatlanul érkezik, hajlandó megvásárolni bármit, és cserébe az ártatlanságát adja oda.

Kész megvenni bármilyen szemetet, és cserébe lemond a bátorságáról. Szívesen megvesz bármilyen játékot – és mi más van ezen a világon, mint játék -, közben pedig elveszíti a tisztaságát. Csak akkor érti meg, mi történt, amikor már a birtokában van minden játék, de ez egy csepp örömöt sem szerez neki, nem lát semmielőrelépést, nem érez semmi boldogságot. Akkor döbben rá, mit veszített el – és Önként adta oda.

Egy jobb világban minden család a gyermekektől tanul majd, Most sietve igyekszel tanítani őket. Senki sem tanul tőlük, pedig ők oly sok mindenre megtaníthatnának. Neked azonban semmid sincs ahhoz, hogy taníthasd őket.

Csak azért, mert te vagy az idősebb és az erősebb, megpróbálod magadhoz hasonlóvá formálni a fiatalokat, anélkül hogy tudnád, ki vagy, mit értél el, milyen szereped van a belső világban.


Nincstelen vagy!

Azt akarod, hogy a gyermeked is az legyen?

Nincstelen vagy!
De minderre senki sem gondol; máskülönben a felnőttek tanulnának a kisgyermekektől. A gyerekek nagyon sok mindent hoznak magukkal a másik világból, mert újonnan érkeznek. Még magukban hordják az anyaméh csendjét, az erőteljes létezés csendjét.

Sose feledd: bízz az ismeretlenben. Az ismert az elme. Az ismeretlen nem lehet az elme. Valami másnak kell lennie, de az elme nem lehet. Egyetlen dolog van, ami bizonyossággal állítható: az elme az összegyűjtött tudás. Ezért, ha például egy útelágazáshoz érkezel, az elme azt mondja: “Menj erre, ez az ismerős út.” Ha a lényedre hallgatsz, az mindig az új, az ismeretlen felé menne. A lényed kalandor. Az elme nagyon maradi, nagyon konzervatív. A csapáson akar haladni, a kitaposott úton, újra és újra – a legkisebb ellenállás ösvényén.


Mindig hallgass az ismeretlenre!

Gyűjtsd össze a bátorságod, hogy nekivágj az ismeretlennek.

Ahhoz, hogy felnőj a sorsodhoz, hatalmas bátorságra és félelemnélküliségre van szükség. Azok, akik tele vannak rettegéssel, nem tudnak túljutni az ismert világon. Az ismerős táj egyfajta kényelmet jelent számukra, nyugalmat, biztonságot, hiszen ismerős. Van, aki tökéletesen tudatában van ennek, van, aki tudja, hogyan boldoguljon. Van, aki alvás közben üzletel a világgal, nincs szüksége arra, hogy felébredjen; ez az ismert dolgok kényelme.

Abban a pillanatban, hogy elérkezel az ismert világ határához, félelem ébred benned, mert ettől kezdve tudatlan leszel, nem fogod tudni, mit tegyél, és mit ne. Nem leszel többé olyan biztos magadban, hibázhatsz, tévútra futhatsz. Ez a félelem pányváz egyeseket az ismert dolgokhoz, és amint valaki az ismert világhoz van kötözve, meghal.

Az életet csak veszélyesen lehet élni – nincs más lehetőség. Csupán veszélyeken át jut el az élet az érettségig, a fejlődésig. Kalandornak kell lenned, mindig készen kell állnod kockáratenni az ismertet az ismeretlenért. És ha egyszer megízlelted a szabadság és a félelemnélküliség mámorát, sosem bánod meg, hogy nekivágtál, mert akkor már tudni fogod, mit jelent a legteljesebben élni. Akkor tudni fogod, mit jelent, ha a két végén égeted életed gyertyáját, és hogy ennek a hevességnek egyetlen pillanata is boldogítóbb, mint az örökkévalóságig tartó, középszerű lét.

Osho

A cikk előzménye itt található: Ártatlan szemlélőként jössz a világra

Hozzászólások

hozzászólás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!