Osho, a papok, apácák és rokonok, akik a neveltetésemet irányították, mára öregek és kiégettek. Nagy részük halott. Értelmetlennek tűnik azok ellen a tehetetlen öregemberek ellen harcolni. Most én vagyok a pap és a doktrína. Úgy érzem, hogy rajtam kívül bármi más ellen lázadni időfecsérlés, és semmi köze a lényeghez. Ez még frusztrálóbbá és zavarosabbá teszi a helyzetet. Úgy tűnik, az énnek kell harcolnia az én ellen. Elfogadom, hogy nem a lényegi énnek – az eredeti arcnak – kell lázadnia. Hanem a nevelt énnek – a menedéknek. De csupán az az egy “én”-em, van, csak azt ismerem – az lázadjon?! Hogyan lázad a menedék a menedék ellen?
Az a lázadás, amiről én beszélek, nem irányul senki ellen. Nem igazi lázadás, csupán megértés. Nem az a feladatod, hogy külső papok, apácák, szülők ellen harcolj. Nem is az, hogy belső papok, apácák, szülők ellen. Mindegy, hogy külső vagy belső; különállóak tőled. A külső is, a belső is különálló. A belső csupán a külső tükröződése.
Tökéletesen igazad van, amikor azt mondod:
Értelmetlennek tűnik azok ellen a tehetetlen öregemberek ellen harcolni.
Én nem azt mondom, hogy lázadj ellenük. És azt sem mondom, hogy az ellen lázadj, amit beléd ültettek. Ha a saját elméd ellen harcolsz, az reakció lesz, nem lázadás. Ügyelj a különbségre! A reakció haragból születik; a reakció erőszakos. Abban elvakít a harag; átlendülsz a másik szélsőség felé.
Például, ha a szüleid arra tanítottak, hogy tiszta légy, és fürödj mindennap, akkor kezdettől fogva arra neveltek, hogy a tisztaság közel van az isteniséghez -de egy nap lázadni kezdesz, és mit teszel? Felhagysz a fürdéssel. Elkezdesz mocsokban élni. Ezzel átlendülsz a másik szélsőséghez. Azt tanították, hogy a tisztaság közel van az isteniséghez; most azt gondolod, hogy a mocskosság van közel hozzá, a piszok van közel az isteniséghez. Az egyik szélsőségtől a másikhoz léptél át. Ez nem lázadás – ez düh, harag, bosszú.
És miközben a szüleidre és az úgynevezett tisztaságeszméjükre reagálsz, még mindig ugyanannak az eszmének a megszállottja vagy. Még mindig kísért; hatalma van fölötted, uralkodik rajtad. Tovább irányítja az életed, bár te az ellenkezőjét választottad. Nem tudsz könnyedén fürdőt venni; a szüleidre emlékeztet, akik mindennap fürdésre kényszerítettek. Most egyáltalán nem fürdesz.
Ki ural téged?
Még mindig a szüleid. Amit veled tettek, azt nem tudod meg nem történtté tenni. Ez reakció; nem lázadás.
Akkor mi a lázadás? Tiszta megértés. Egyszerűen megérted a tényállást. Akkor nem vagy többé neurotikus megszállottja a tisztaságnak, ennyi az egész. És nem válsz piszkossá sem. A tisztaságnak megvan a maga szépsége. De nem szabad a megszállottjává válni, mert az betegség.
Például, ha valaki egész nap folyamatosan mossa a kezét, az neurotikus. A kézmosással nincs baj, de egész nap mosni őrültség. Ha helyette teljesen felhagysz a kézmosással, akkor is az őrültség csapdájába estél.
Nincs nagy különbség a megszállottság és az intelligencia között. Például: meglátsz egy kígyót az úton, és ugrasz egyet, természetesen félelemből. De ez a félelem az intelligencia. Ha unintelligens, ha hülye vagy, akkor nem ugrasz el az útból, és felesleges veszélyt hozol az életedbe. Az intelligens ember azonnal elugrik – ott a kígyó. Félelemből ugrasz el, de ez a félelem intelligens, pozitív, életmentő.
Ez a félelem azonban megszállottsággá is válhat. Például, ha nem tudsz nyugodtan ülni egy házban, mert attól félsz, hogy leomlik. Omlottak már le házak, ez igaz. Nem vagy teljes tévedésben. Érvelhetsz azzal:
Ha más házak leomlottak, miért ne tehetné ez is?
Félsz bármiféle tető alatt lakni, mert beszakadhat. Ez megszállottság. Ez a félelem unintelligens.
Bárminek a megszállottjává lehet válni. Bármi, ami bizonyos határok között intelligens lehet, neurotikussá válhat, ha túlfeszíted. Reakció az, ha a másik szélsőséghez tolódsz. A lázadás egy bizonyos jelenség nagyon mély, alapos megértése. És a lázadás mindig középen tart; egyensúlyt ad.
Nem kell harcolnod senkivel
Sem apácákkal, sem papokkal, sem szülőkkel, sem belsővel, sem külsővel.
Ne harcolj, mert nem tudod, mikor állj meg. A harcban elveszíted az éberségedet; eltolódsz a szélsőség felé, ez megfigyelhető.
Például: üldögélsz a barátaiddal, és mellékesen megjegyzed:
Azt a filmet, amit tegnap láttam, nem érdemes megnézni.
Talán csak odavetetted a megjegyzést, de valaki azt mondja:
Tévedsz. Én is láttam. Az egyik legcsodálatosabb film, ami valaha készült.
Ezzel kihívtak, felingereltek, és vitázni kezdesz:
Értéktelen, teljesen értéktelen!
És kritizálni kezded. Ha a másik is ragaszkodik az álláspontjához, akkor egyre dühösebb leszel, és olyan dolgokat mondasz, amire sosem gondoltál. Később, ha visszagondolsz az egész ügyre, meglepetten veszed észre, hogy amikor megemlítetted, hogy a filmet nem érdemes megnézni, nagyon enyhe kijelentést tettél, az érvelés befejeztével azonban már egészen szélsőségesen fogalmaztál. A trágárságok teljes arzenálját bevetetted. Sokféleképpen el lehet ítélni valamit, te felhasználtad hozzá a teljes szakértelmedet. Pedig kezdetben egyáltalán nem állt szándékodban. Ha senki nem ellenkezett volna, talán megfeledkezel az egészről, és sosem teszel ilyen erős kijelentéseket. Ha harcolni kezdesz, megesik, hogy hajlamos vagy elmenni a szélsőségekig.
Én nem azt tanítom, hogy harcolj a beléd nevelt rögzültségek ellen. Értsd meg őket! Válj intelligensebbé velük kapcsolatban. Vedd észre, hogyan uralkodnak feletted, hogyan befolyásolják a viselkedésedet, hogyan formálják a személyiségedet, hogyan hatnak rád. Csak figyelj! Légy meditatív. És egy nap, ha megfigyelted a beléd nevelt rögzültségek működését, hirtelen elérsz egy egyensúlyt. A megértésed szabaddá tesz. A megértés szabadság, és azt a szabadságot nevezem én lázadásnak. A valódi lázadó nem harcos, hanem a megértés embere. Intelligenciában fejlődik, nem haragban, nem dühben. Nem tudod átalakítani önmagad azzal, hogy haragszol a múltadra. Ha dühös maradsz, akkor továbbra is uralkodik feletted a múlt, ott marad a lényed középpontjában, a figyelmed fókuszában. Te pedig a múlthoz kötve ácsorogsz. Talán átlépsz a másik szélsőséghez, de továbbra is kötődsz a múlthoz.
Tudatosítsd magadban!
Ez nem a meditáló útja, nem a megértésen keresztüli lázadás útja. Értsd meg!
Elhaladsz a templom mellett, és mély késztetést érzel arra, hogy bemenj és imádkozz. Vagy elhaladsz a templom mellett, és tudattalanul meghajolsz a templom istene előtt. Csak figyeld meg! Miért teszed? Én nem mondom, hogy harcolj. Azt mondom, hogy figyelj. Miért hajolsz meg a templom előtt? Mert arra tanítottak, hogy ez a helyes templom, ennek a templomnak az istensége az igazi istenkép. Biztos vagy benne? Vagy csak ezt mondták, te pedig elhitted? Gondolkozz!
Ha észreveszed, hogy csupán egy kapott programot ismételsz, hogy csupán egy magnószalagot játszol le a fejedben, hogy robotszerüen viselkedsz, akkor automatikusan felhagysz majd a meghajlással. Semmilyen erőfeszítést nem kell tenned; egyszerűen megfeledkezel az egészről. El fog tűnni a program, nyom nélkül magadra hagy.
A reakcióban ott marad a nyom. A lázadásban nincs nyom; az a teljes szabadság.
Azt is kérdezed:
Ki harcol ki ellen?
Hmm… Ez a kérdés csupán akkor merül fel, ha harcolsz. Mivel nincs harc, nem merül fel a kérdés. Neked mindössze tanúnak kell lenned. És a tanúság az eredeti arcod; a szabadság.
A valódi tudatosságod tanúskodik. A megfigyelt pedig a beléd nevelt rögzültség. A lényed transzcendentális forrása tanúskodik.
Osho
Érdekelhet még:
Egyetlen pillanat örökkévalósággá válhat, mert ez nem hosszúság, hanem...
Ha képes vagy a hosszútávfutásra, az tökéletes meditáció. Kocogás, fut...
Mindig maradj nyitott és kísérletező, mindig állj készen egy olyan útr...
A meditáció: gondolatnélküliség. Amikor nem gondolkozol, megismerheted...
