A fű a tao útját követi, Lao-ce útját Az életben járva mit veszel észre? Jön egy hatalmas vihar, és kidőlnek a nagy fák. Mellette pedig ott vannak a kisebb növények és a közönséges füvek – amikor vihar jön, a fű meghajlik, és nem esik semmi bántódása. Senki sem győzheti le, mert hajlandó engedni.
Légy alázatos, akkor senki sem tud megalázni. Gyakran megesik, hogy mások csak ürügyet keresnek, hogy kiöntsék a mérgüket, de ez ne zavarjon téged. Csupán két lehetőség van: vagy igaza van a másiknak, és akkor megalázva érzed magadat; vagy téved a másik, s akkor ő válik nevetségessé.
Amikor az érzés és a józan ész egyensúlyban van, akkor vagy szabad. Ebben a kényes egyensúlyban rejlik a szabadság, a nyugalom, a csend. Eleinte nagyon sok befektetést igényel a szív, hogy létrejöjjön az egyensúly. Először el kell menned a másik végletig, mert a józan ész túlságosan meghatározó.
Tao a neve annak, amit nem lehet megnevezni, a névtelenség neve – akárcsak az Isten vagy a dharma, vagy az igazság vagy a logosz. Ezek csupán az emberi tehetetlenség megnevezései. Neveznünk kell valahogy; meg kell szólítanunk valahogy. A tao az egyik legcsodálatosabb név, amelyet az ismeretlennek adtunk.
Az élet túl van az irányításodon. Élvezheted, de nem tudod irányítani. Mi azonban mindig magunkat gondoljuk a cselekvőnek, és ebből származik a baj. Amint irányítani kezded magadat, nem engeded, hogy az élet megtörténjen veled. Túl sok feltétel van benned, és az élet egyiket sem tudja teljesíteni.
Az egyetlen állapot, amelyben állandó lakos lehetsz, az a tér, amely sem az egyik, sem a másik. Ebben a térben csend és nyugalom honol. Eleinte természetesen nagyon íztelennek tűnik, mert nincs benne fájdalom, és nincs benne gyönyör. De minden fájdalom és minden gyönyör csak izgalom.
Az a legnagyszerűbb nap az életben, amikor semmi kidobni valót nem találsz magadban; már mindent kihajítottál, és csak a tiszta üresség maradt. Abban az ürességben megtalálod majd önmagadat. A meditáció azt jelenti, hogy kiüríted az elme teljes tartalmát: az emlékezetet, a gondolatokat, a vágyakat.
Oliver Shanti néhány olyan albumot hozott össze, amelyek talán a legteljesebben ötvözik egymással a távol-keleti zenét az európai hagyományokkal. Igazából nincs is más dolgunk, csak az, hogy leüljünk, figyeljünk a zenére, a belső énünkre és hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek velünk…
